Betegség …

Üdv mindazoknak akik olvasgatják eme … remek? blogot 🙂 Az elmúlt napokban megint nem volt semmi aktivitás, habár szerencsére ez nem is elvárt annyira 🙂 Az ok egyszerű, és most nem a hétvégére fogom rá, hanem egyszerűen beteg lettem, méghozzá nem is kicsit sajnos. Péntek este kezdődött, szombaton ki sem bírtam kelni az ágyból, vasárnap szintén csak feküdtem, így sikerült hétfőre annyira rendbe jönni, hogy legalább be tudtam menni dolgozni. Mindezek közben az én drága sárkányom, aki igazából egy igazi angyal végig ápolt, úgy, hogy közben Ő is borzalmasan beteg! Úgyhogy le a kalappal előtte, ezért is szeretem nagyon 🙂

Azért jó hír is van, méghozzá az, hogy kineveztek a Server oldal vezető fejlesztőjének! Ez nagy dolog, aminek nagyon örülök is és nagyon remélem, hogy sikerül maximálisan jól elvégezni a feladatokat, amik előttem állnak. Habár minden részlet mégsem kristályosodott ki előttem, de remélem minden zökkenőmentes lesz, és a végtermék sok tízezer, százezer embernek fog majd örömet okozni.

Ha már itt tartunk írnék is a Nadirimről, de annak majd még utána kell járnom, hogy mit is lehet 🙂
Addig is aki nem tudná miről is beszélek:

nadirim

TeamSpeak?

Eddig nem is ejtettem szót eme remek programról a TeamSpeak ről. A TeamSpeak 3 egy nagyon jó program arra, hogy csoportos beszélgetést folytassunk. A program fizetős és INGYENES is! Ugyanis van olyan license, hogy Non Profit. Ha azt mondod az vagy, Ők el is hiszik és akkor ingyen le is töltheted és használhatod. Ez egy nagyon jó dolog, amivel nem igazán illik, szabad vissza élni, főleg mert hamar rájönnek, ha mégis céges dolgokra használod és akkor jön a BanHammer 🙂

TeamSpeak 3

A TS3 már bőven a sokat emlegetett Ventrilo elé állt. Sokkal többet tud, és azt is sokkal jobban tudja, ráadásul ugye, ha a barátokkal használod, akkor teljesen ingyenes. Csak ajánlani tudom mindenkinek a kipróbálását!

Knights of Thrall TeamSpeak 3

Blog, blog, blog

Nah hát hol is kezdjem. Nem mintha olyan nagyon sok dolog történt volna velem 🙂

Először is, tegnap végre találtam játszópajtásokat a World of Tanks hoz, úgyhogy mostantól jaj az ellenségnek 🙂

A másik hír, hogy egy újabb régi kollégával dolgozom együtt, Taszival! Juhén éljen, éljen!

Egy hosszabb szünet után

Noh, hát most egy hosszabb szünet volt, sem reggel sem utána nem volt időm ezzel foglalkozni. Igazából most se sok van, csak kell egy kis agyi pihi 🙂

Tegnap este végre leszedtem a World of Tanks új Beta patchét, amiben resetelték az XP-t, bekerült a JadgTiger és még néhány feautre. Az látszott, hogy a GUI is kapott némi ránc felvarrást, szóval dolgoznak a srácok.
Óriási mázlim volt, ugyanis volt annyi XP-m (így free be), hogy tudtam venni 1 Tiger I es tankot! Muhahaha! A 88mm es ágyú természetesen elmaradhatatlan kellék.

World of Tanks Tiger I

http://en.wikipedia.org/wiki/Tiger_I

Nagyon jó kis tank a Tiger, persze még nem Király Tigris, de Tigris. Persze azonnal rohantam a sűrűbe, aprítani az ellenséget, ahogy kellene, de rá kellett jönnöm hamar, hogy azért a Tigris sem halhatatlan, főleg a nagyon erős motor upgrade nélkül. Ettől függetlenül már élvezhető a játék olyan szinten, hogy nem csak a nagyok szórakozása vagyok, vagy nem csak 1 kapás lövés az első szembejövőnek 🙂

Akit esetleg érdekelnének a II. VH-s tankok annak ajánlom az alábbi linket: http://www.achtungpanzer.com/

A másik dolog, hogy Ati javaslatára az RSS Push Serveren áttértem a Velocity Theme Engine használatára. Komoly kis cucc, könnyű használni, de mégis sokat tud. Apache éknál értik a dolgukat azt kell mondjam 🙂

Java:

1: try {
2:      Velocity.init();
3:  }
4:  catch ( Exception e ) {
5:     e.printStackTrace();
6:     return;
7:  }
8:
9:
10: VelocityContext context = new VelocityContext();
11:                context.put( "tplName", templateName );
12:                context.put( "tplItems", items );
13:
14: String templateFile = templateName + "/rss.tpl";
15: StringWriter fullRss = new StringWriter();;
16: try {
17:     Template template = Velocity.getTemplate( templateFile );
18:     template.merge( context, fullRss );
19: }
20: catch ( ResourceNotFoundException e ) {}
21: catch ( ParseErrorException e ) {}
22: catch ( Exception e ) {}
23: finally {
24:     System.out.println( fullRss.toString() );
25: }

Template:

1: #foreach( $item in $tplItems )
2:

3:

4:         #if( $item.title != "" )
5:             Title: $item.title

6:         #end
7:         #if ( $item.link && $item.link.url.length() > 0 )
8:             Link: $item.link.text

9:         #end
10:         #if ( $item.pubdate != "" )
11:             Pub date: $item.pubDate

12:         #end
13:         #if ( ! $item.categories.isEmpty() )
14:             Categories:
15:             #foreach( $category in $item.categories )
16:                 $category#if( $velocityHasNext ),#end
17:             #end
18:

19:         #end
20:         #if ( $item.comments != "" )
21:             Comments: $item.comments

22:         #end
23:         #if ( $item.source )
24:             Source: $item.source.text

25:         #end
26:

27:         $item.description

28:

29:

30:

31: #end

Eme 2 szép példából láthatjuk is, hogy a rendszer nagyon egyszerű, nincs sok, bonyolult függvény hívás, a template oldalon pedig a java objecteket érjük el, méghozzá egyszerűsítve!

Telefon, telefon, telefon …

Ez most egy hosszabb írás lesz, és lehet elsőre nem is lesz kész, így ha olvasod és még nincs újabb post, akkor érdemes megnézni, hogy a végét is láttad-e már. Ha már van újabb post, akkor ehhez max csak kommentekbe írok hozzá.

Drága Ati kollégám felvetette, hogy írhatnék egy összefoglalót a telefonokról, amiket ismertem, azaz csak a nagyobb “kategóriákról”: Windows Mobile (6.5 és előtte ugye), IPhone, Andriod, BlackBerry. Szeretném leszögezni már itt az elején, hogy ez az én véleményemet tükrözi majd, nem vettem alapul minden féle statisztikákat, nem néztem utána a legmélyebb technológiai dolgoknak … egyszerűen csak használtam (Windows Mobile ra fejlesztettem a GPSTunernél, így WM nél néha majd belekapok kicsit a Microsoft MSDN jébe is talán ;))

• Windows Mobile
A Windows Mobile egy érdekes állatfajta, hogy mást ne mondjak. Számomra az első igazi okos telefonok, amiket az Eten szériával ismertem meg. Rengeteg minden tudnak, tudhatnak, a Windows Marketplaceről (amit sose ismertem) sok programot le lehet tölteni, vannak ingyenesek, vannak fizetősök, egy valami szinte mindegyikben ugyan az: igénytelen, elmaradott, ócska. Ez talán a nagyon drága, designos autós navigációs szoftverekről nem mondható el. Felhasználóként annyit láttam, hogy erősen a Windows 3.11 és korszakban él még a Windows Mobile 5 (Windows Mobile Wiki), és a sok sok fejlesztés ellenére is rengeteg gyermek betegsége volt. Fapadosabb mint 1 Linux és az már nagy szó! Wifizés az már különlegesség, Bluetooth kapcsolat kiépítése egy külön műsorszám ha a Windows Mobile megmakacsolja magát. A PC-n lévő Windowshoz lehet leszedni egy ActiveSync alkalmazást, ami képes minden féle porton csatlakoztatott Windows Mobile al kommunikálni. Ez a hivatalos szöveg, a tapasztalatom az, hogy ez a dolog nagyon nagyon könnyen félre tud siklani, ráadásul úgy, hogy 1 szer nem ismeri fel a telefonodat az ActiveSync, akkor vége, nincs tovább. Windows reinstall, vagy új telefon vásárlás. Nah de mire is jó ez a progi? Hát tudsz partnerlistát, meg emaileket, meg minden baromságot szinkronizálni egy Microsoft Exchange serverrel, ezen keresztül tudsz programokat telepíteni, azaz úgy általába véve kommunikálni egy Windows Mobile os telefonnal. A progi nélkül NEM! Szóval minden csatlakozásnál erősen kell izgulni, hogy a Windows nehogy elhasaljon. Volt példa, hogy tökéletesen működő kapcsolat egyszer csak leállt, majd a lehúz, visszadugra a Windows már nem ismerte fel a telefont.
A Windows Mobile 5 öt volt szerencsém nem túl sokáig használni, látni, érezni, kedves Cucka barátom lecserélte a készülékeimen az 5 öst, 6 osra. Ez már csilli villi, szuper szép! Kezdőlap. Ugyanis a csillogást csak a mobile első képernyőjén csinálták meg (felhasználóként annyit lehetett látni, hogy a csúnya kék taskbart kicserélték kicsit áttetszős, domborodó zöld taskbarra), a belseje ugyan az a ronda Windows 3.11 maradt. A programok sem lettek okosabbak, vagy hibatűrőbbek, a Marketplace en is akkortájt 1-2 ezer alkalmazás volt fent. Egyszóval Windows Mobile 5, 6, 6.5 öt egyszerűen nem érdemes vásárolni, maximum arra, hogy valami autós navigációt futtassunk rajta, de arra jó egy Windows CE-s eszköz is (azaz jobb :)).
• IPhone
IPhoneom akkor lett, amikor bejött Magyarországra. Az elsők között vettem meg, az Apple IPhone 3G terméket. Szerencsére épp új telefon kellett, mert a Windows Mobile-t akkor már nagyon untam 🙂 Eleinte fura volt, sőt! idegesítő, hogy csak ITunes al lehet programot leszedni hozzá, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ez a legjobb dolog. Minden nagyon egyszerű volt, csak kiválasztottam ami érdekelt, és már jött is le, ment fel a telefonra. Mindezt persze a telefonról is megcsinálhattam, volt külön app, nem kellett weben szemetelnem, nem kellett semmire sem figyelnem. Szoftver vásárlásnál sem kellett semmi különlegeset csinálni, mivel a bankártya számom jó előre megadtam! Apple azt is megengedte, hogy amikor először vásároltam, akkor épp nem volt pénz a kártyámon. Ez nem volt gond, az app lejött használhattam, csak szóltak, hogy amíg nem egyenlítem ki a számlám, addig nem lesz sem frissítés, sem más app letöltés. Azért ez eléggé korrekt! De volt még ilyen meglepetés rendesen, pl letöltöttem egy Putty klienst az iphonera, egy teljesen free alkalmazást, majd azt valamikor töröltem. Eltelt 1-2 hónap, rájöttem, hogy mégiscsak kell, de akkor már ugyan ez az alkalmazás fizetős volt. Gondoltam megveszem, mert amellett, hogy jó volt a progi és ismertem, az ára kemény 250 ft körül mozgott. (Apple store ban nagyon nagyon sok a 75 euro centes játék, ami kb 250 ft?). Elindítottam a letöltést, és Apple szólt, hogy annak idején én ennek a programnak leszedtem az ingyenes verzióját, úgyhogy ezt is ingyen kapom meg. Mondom MI???? 🙂 és valóban, még azt a szaros 200 x forintot sem kellett kifizetnem :). Ez az Apple store. Maguk az alkalmazások, akárcsak a telefon OS-e rettentően igényesek voltak. Csilli villi mindenhól, pörgőt, mozgott, forgott, zenélt. IPhone al tudtam videót nézni az otthoni gépről, amit tudtam irányitani VNC, TeamView, RDP, stb, stb vel. Wifi, Bluetooth mindegy mi volt, az Iphone könnyen rátalált, beállította magát, használta. Nagyon nagyon könnyed, kényelmes, rengeteg funkcióval. A kijelzője, az érintő képernyő nagyon jó, nem karcolódik, viszont nekem kosz ment az üveg alá. Nem tudom hogy, de eléggé zavaró volt. A másik hátránya az IPhone nak, ami talán egy mai 4es generációsnál nem jön elő, hogy borzalmasan lassú. A menü váltás belassul, a ki be lépés lelassul. Ez eléggé idegesítő volt ahhoz, hogy le is cseréljem egyből. Összességében az IPhone egy nagyon jó telefon.
• Android
Hát a Google OSével duruzsoló telefontól jó sokat vártam, viszont annál kevesebbet kaptam. Maga a telefon nem rosz, az OS sem lenne rossz, de kicsit túl Linuxos. Ha a HTC nem csinált volna hozzá Widgeteket, akkor komoly bukás is lehetett volna. Valahol az IPHone és a Windows Mobile között van. Szerencsére jóval több alkalmazás van rá, viszont eléggé sok az igénytelen és béna. Egyszer próbáltam rá OS-t frissíteni. Ami a T-Mobile nál van az az 1.5 ös O Sel fut, ami kijött az meg a 2.1 es. Hát nem sikerült. Fórumokat nézegettem, ott azt mondták, hogy valami orosz hackelt romot szedjek le, majd tegyek fel, meg formázzam meg, meg ide meg oda … gondoltam mielőtt tönkre vágom a készüléket megkérdezem a T-Mobile-t hogy hátha tudja, mit csináljak … a technikai szakember sem tudta miről beszélek 🙂 Az Andriodot nem nagyon javaslom senkinek, kicsit még várni kell vele, hogy kiforrja magát. Viszont Google kifejezetten olcsón adja a Kínaiaknak (akik a kocsis navigációs kütyüket gyártják), így lehet ott hamar elterjed majd, gondolom oda jó is lesz nagyon.
• BlackBerry
Hát ez még új élmény, és itt írtam is róla. Nem nagyon tetszik az elgondolás, hogy azért kell sokat fizessek, hogy az E-mailjeim 15 percenként ellenőriződjenek valaki más szerverén, majd ha van új emailem azt elküldje nekem. Kicsit egyszerű funkciónak tűnik. Viszont maga a készülék … hát az szerintem egyszerűen szép és elegáns. A gombok eleinte kicsinek tűntek, de meg lehet Őket szokni. Az alkalmazások fapadosak itt ott, kb az Andriod szintjén vannak, bőven a Windows Mobile 6.5 fölött, de az IPhone alatt. Viszont. A BlackBerry nem tekinti országnak Magyarországot, ezért sajnos a BlackBerryre nem lehet még ingyenes alkalmazásokat sem telepíteni a hivatalos weboldalról. Mondanom sem kell remélem, hogy kb csak ott vannak normális alkalmazások. Szerencsére a WordPress és a Google Maps az letölthető külön is. A BlackBerry Desktop Tool al még csak annyit találkoztam, hogy 1 szer lefagyott, 1 szer nem működött. Viszont, amit eddig nem is említettem az a beépített kamera. IPhone ban láttam az első funkciót, hogy a készített képeimbe mentett pozíciót is. Nos ezt a BlackBerry 9700 Bold is tudja, viszont a készített kép az nagyon jó! Nagy felbontású (2048×1536), jó minőségű képet csinál és van benne vaku is. Összességében nekem ez a telefon nagy csalódás, mert egy buta szolgáltatásra épül, amit az IMAP magától is tud, az alkalmazásokat, még az ingyeneseket sem tudom letölteni és használni, a külső kinézet és az 1. 2. szintű menü csillogása után a többi borzalmasan ronda és gagyi.

Nos ennyi, meg is lett egybe 🙂 ha van kérdés, kiegészítés, vagy vélemény, akkor jöhet a komment! 🙂