Másnap reggel …

Immár 4 év telt el azóta, hogy utoljára írtam ide … hogy mi minden történt azóta? Szerintem felsorolni sem lehetséges. Volt sok jó és néhány rossz dolog, de az biztos, hogy olyan, mintha 100 év telt volna el.

Az elmúlt 4 évben megszünt a Duodecad, azaz a Docler Holding kiköltözött Luxemburgba, ahová én nem mentem. Dolgoztam újra játék fejlesztőként, majd ismét a Docler Holdingnál, ma már a Docler Holding S. á R. L. Magyarországi Fióktelepénél, amit leírni is hosszú.

Elkezdtem komolyan sportolni, majd meghíztam. Abba maradt az Airsoft, habár újfent nagyon hiányzik.

Mindez lehet érdekes és fontos is, de ami igazán számít, megszületett a fiam! Ádám, igazi kis rosszcsont, aki folyton vigyorog. Azt hiszem a legfontosabb dolgot sikerült elérni az életemben.

Természetesen az anyukájával össze is házasodtunk és mind a mai napig boldogok vagyunk. Mostmár hármasban, sokkal boldogabban.

Hatalmas tervek előtt állunk, hisz a világ nagyot változott, az idei bónuszunk a tavalyi teljes fizetésem, ami óriási lehetőségeket ad, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az ingatlan árak elszaladtak. Meglátjuk mi lesz.

Nézzük csak, mi van még … rengeteg minden … de talán a legfontosabba(ka)t már említettem. Ha minden jól megy, és lesz energiám, akkor még fogok írni, habár dolgozom egy könyvön is … igaz, nagyon lassan, nagyon keservesen, de az is le foglal.

Ultrabalaton 2017

Szeretnék újra sportolni, hátha sikerül idén is körbe tekernem a Balatont, ahogy az történt 2016 -ban, majdnem sikerült 2017 -ben és erőssen hopponáltunk 2018 -ban. Idén neki futunk újra, és ha minden jól jön össze, akkor most egy kicsit nagyobb létszámban futunk neki.

Talán a “legrosszabb”, hogy elkezdtem videókat gyártani és vadul fényképezni. Drónom viszont nincs. Volt, de miután elütöttem vele a feleségem, eladtuk és megfogadtam, jó ideig nem veszek másikat.
https://www.twilek.hu/youtube

Azt hiszem ennyi … legalábbis mára… reméljük a következő nap hamarabb eljön.

Egy évvel később …

Eltelt egy év azóta, hogy utoljára írtam erre a Blogra (több mint egy év) … azóta olyan rengeteg sok minden történt, hogy felsorolni hosszú lenne, emlékezni se nagyon emlékszem mindenre … de talán a főbb lépések még megmaradtak … persze kérdés, ki az akit ez érdekel (főképp ilyen vidám bevezető után), na de ez mégiscsak az én oldalam, aki ide téved vagy bot, vagy érdekli mi van velem 🙂

Mikor utoljára jelentkeztem, éppen a Twisted Tribe vége volt, a céget úgymond megszüntették. Azóta a Nadirim is leállt és bezárták végleg. Hát … változás nincs, jelenleg a Duodecadnál vagyok (ugyancsak a Docler cégcsoport tagja) és éppen véget ér … a cég külföldre költözik, én pedig nem akarok menni, így megint munkát keresek / kerestem, ami nem is olyan egyszerű dolog …

Mivel sajnos teszt írásból valódi analfabéta vagyok, havi 150.000 nettóért meg nem akartam elmenni dolgozni, így sajnos jóval nehezebb volt találni valamit, mint gondoltam, persze volt némi zűr itt a Duodecadnál is … na de lépjünk tovább …

Sajnos azt látom, hogy kis hazánkban ma már legfontosabb az, hogy valaki nagyon olcsón dolgozzon. Az mindegy, hogy milyen minőségben, sőt! Jobb ha gyengében, mert akkor a főnökről sem derül ki, hogy csak egy kutyaütő … de hát így szép ez a dolog.

BalatonNa de mi  történt a két idő között? Huh … talán a legfontosabb, hogy megházasodom! hamarosan, de hát hogy a paparazzik elkerüljenek a dátumot nem áll módomban közölni 😉 immár több éve élünk a menyasszonyommal boldogan, úgyhogy eljött az ideje meglépni ezt a lépést … a hétvégén esküvő kiállítás … már alig várom! 😀

Emellett az Airsoft az, ami teljesen kitölti a szabadidőmet. Van hogy fent, van hogy lent, de azért megy, haladunk, egyre komolyodik a dolog, remélem még jó ideig így is marad …

Na és persze elkezdtem sportolni … idézőjelbe kellene tenni 🙂 Szóval futottam, meg fekvőtámaszoztam és hasonlók, hogy legyen kondim, majd jött a karácsony és minden elszállt 🙂 csak én nem 🙂

Voltunk persze nyaralni is, kétszer is. Egyszer a Balatonon a többiekkel, majd utána az én kedvesemmel azon a helyen, amit a legjobban szeretek: Krk, Njivice. Nagyon jó két hét volt, remélem idén sikerül megismételni.Krk

Macska fronton is van változás, azaz lett +1 … egy kandúr, így most 4 macska van otthon, 2 lány és 2 fiú … aranyosak … csak hát még kérdés Berni velem vagy Csúcsival (az új macska) fog-e “összebútorozni” 🙂 mivel nagyon anyás a cica, engem meg csak megtűr a házban.

Hát nagyon nagy vonalakban ennyi, biztos rengeteg dolgot kihagytam, de már elfelejtettem, épp nem jut eszembe, vagy jobb is nem beszélni róla.

Úgyhogy mára ennyi, remélem lesz mihamarabb valami mondandóm itt is 🙂

Linux Linux .. ég veled …

No hát, meg is lett az uninstall … sajnos azt kell mondjam idegesítő egy dolog ez a linuxos grafikus felület. Mivel a Gnome annyira nem tetszett és több volt benne az apró bug, mint amennyit el tudtam volna viselni, így hát úgy döntöttem vissza teszem a KDE-t hisz az szebb és több szolgáltatás van benne (pl átállítható a bejelentkező képernyő Mosolygó arc)

Pár perc install után, gondoltam feltelepítem az új Nvidia Drivert … na ez nem ment, sajnos a modul, amit le akart cserélni használatban volt (pár Ubuntu weboldal írt arról, hogy kell eltávolítani, de nem volt kedvem egyszerű felhasználóként Linux kernel source al bajlódni …) semmi baj, a KDE ben van egy driver telepítő, ami igaz, hogy fél évvel régebbi, de állítólag megbízható drivert telepít. Itt b@sztam el … először az ablak effectusokról beszélt, hogy hát azokat nem lehet aktiválni, mert valamiért nem lehet, nézzem meg az X11 konfigurációját (persze Mosolygó arc rohantam is Mosolygó arc), nem baj mondom, akkor legyen restart … újra indítottam, erre csak a kis monitoron volt kép, de a taskbar az eltűnt … oké akkor restart, erre valami lefagyott és feljött egy ablak, hogy küldjem el a hibajelentést, mondom oké, mehet, nincs jogom hozzá, oké, akkor nem Mosolygó arc restart megint … semmi változás, megnéztem az xorg.conf ot, ami mindossze 83 byte méretű volt, valami csak nagyon kevés információt mentett ki, nem baj felülírtam a mentéssel, majd indítottam a KDM et …

Most már volt 2 monitorom, de a menü sehol, ablakokat nem lehetett áthúzni és a nagy monitoron nem érzékelte ha billentyűt ütöttem le … mindezek mellé persze az ablakok kereteit rosszul renderelte …

Tudom, tudom, én voltam a béna mert az XY kernel beállítással, meg ha a megfelelő modult és a proc file system bizonyos helyére … nem érdekel … a Linux 10 év alatt eljutott oda, hogy tud valahogy dual monitort kezelni … kell neki még 10 év hogy grafikus felületet is tudjon kezelni …

Lássuk be (én belátom), hogy az eddig szkandált jelszavak idejét múltak (amennyiben desktop PC nek akarjuk használni!!)

– Nem stabilabb (4 szer fagyott le, abból 2 szer úgy, hogy csak a reset segített)

– Nem szebb (a Windows 7 Aero összeszedettebb, átgondoltabb és nincs render hiba, sem kilógó betű)

– Nem egyszerűbb (sokkal sokkal sokkal bonyolúltabb)

– Valóban testre szabhatóbb, csak ebben az esetben a stabilitás ami amúgy sem csúcs, egyszerűen a 0 ra zuhan

– Nem gyorsabb (az ablakok renderjei, a mozgatás mind sokkal sokkal lassabb volt)

– Nem tud többet (még 1 szaros blog szerkesztőt se lehet találni rá, ami legalább tized annyit tudna mint a Windows Live Writer)

– Nem biztonságosabb (kéri a jelszót mint az őrült mindenhez, teljesen feleslegesen, amivel annyit ér el, hogy mindenki mindenre csak beírja, mert hát lássuk be az egyszerű felhasználó nem fogja tudni megállapítani, hogy az a valami vírus-e, csak azt látja ez is valami bonyolult ezer paraméteres parancs mint a többi)

 

Szóval számomra, komoly akarás után is a Linux (GRAFIKUS FELÜLETE!! ezt szeretném nagyon hangsúlyozni), komoly bukás volt. Még úgy is, hogy állítólag valamennyire értek hozzá … teljesen használhatatlan, mert nem tudok mást mondani, az volt, használhatatlan, fagyott, eltűntek a beállítások, nem volt 3D gyorsítás …még szerintem 2D se … szóval Windows – Linux 10 – 0

Azt a 22.000 ft ot amibe egy Windows 7 Home 64 Bit OEM kerül azt bőven megéri kifizetni egy Ubuntu Linux helyett,mert az ember igényes, minőségi szolgáltatásokat és operációs rendszert kap, az ingyenes buhera OS helyett … (az a baj ez minden open source free dologra igaz, csak vannak akik nem látják be …)

Windows 7

Játék játék …

Huha, mi is jön most? Jahh igen, ide írom, hogy már megint jó ideje nem írtam ide semmit, pedig majd most huh de mennyire Mosolygó arc ezt most akkor ki is hagyom. Persze a rengeteg meló mellett nem sok mindenre jut idő, de azért sikerült megismerni 1 újabb MMORPG-t, méghozzá a RIFT et!

Meglepő dolog történt, miután “leszenvedtem” a trial verziót, méghozzá az, hogy … láss csodát, de megtetszett. Ugyan az a skill nyomkodós, rohangálós játék mint a wow, de eléggé messze van a wowban egyre uralkodó dankór szindrómától, azaz nem elég ha bután nézed a monitort és néha be spammolsz valami baromságot a world chatre, ahhoz hogy essen a legdurvább epic looooooot, itt azért van némi kihívás is már az egyszerű questeknél is. Például 4 mobbal nem fogsz elbírni egyes egyedül (legalábbis nem úgy, hogy az agyad 0.0000001% át sem használod).

A grafikára nem lehet panasz, az nagyon szép (jobban kidolgozottabb mint a wow, sokkal, sokkal komolyabb engine van alatta mint a DDO / LOTRO páros alatt) látszik rajta, hogy akik dolgoztak rajta azok nem hobbiból tolták. Sajnos ehhez is mérik, mert hát ugye 50 euro + a havi baja …

Hát kiderül, jelenleg jónak tűnik nagyon, nemsokára lejár a trial, remélem a párom még engedni foglya hogy játsszak vele Kacsintó arc 

Rift

 

Mi is történt még? … az a baj, hogy annyi minden van és annyira nincs időm leírni és állandóan elfelejtem Szomorú arc … persze mindig úgy vagyok vele, hogy majd jól elgondolkozom és majd holnap reggel akkor gyorsan leírom … amit aztán persze elfelejtek …

Sok érdekesség azért biztos nem … munka munka munka … de gyanítom erről nem nagyon akar senki sem hallani, csak csuda csupi szupi jó dologról …

Ahh! Emma … nahh igen, elvittük Emmát a nagyihoz (volt szomszéd kislánya Mosolygó arc). Persze megint alakított, ki más, ha nem Ő … tiszta anyja … mikor ment a légkondi, akkor fázott, miután kikapcsoltam (mert hát hajjaj, de tankolni kellett, megjegyezte, hogy hát neki melege van és folyik róla a víz Mosolygó arc tünemény Mosolygó arc

Na és ott az én drága … egyetlen … csodás … húgocskám is! Sikerült neki leérettségizni, ami hát vagy a magyar iskola rendszert minősíti … vagy inkább hagyjuk Kacsintó arc de mehet főiskolára! Szerencsére nálam annyira bejött Mosolygó arc De sebaj, mert találtunk neki lovas oktatást is, ha minden jól megy az idén megszerzi a papírt és oktathat is! Pont most volt a Fokus ban, hoyg egy Dubai lovas oktató fickót kérdezgettek (kint élő magyar) … szóval ha dől a lé, akkor le is sápolom Mosolygó arc

Velünk kapcsolatban nincs sok … mennek a dolgok, ami egyedül a Berninek köszönhető … kb most ásnának el az ukránok ha Ő nincs, úgyhogy mázlim van. Sajnos Ő is nagyon szenved a melegtől meg a későn haza érésektől, de megy a strandra … legalább pihen egyet én meg … dolgozhatok egy kicsit még Mosolygó arc

Sokat gondolkoztam azon is, hogy írok ilyen technológiai dolgokról is … játék fejlesztés, meg programozás, de erre van jó sok fórum, majd ha találok érdekességeket akkor lehet Mosolygó arc (persze, ha a blogot olvasók mind erről akarnak hallani, akkor írjátok meg!

Juj, azt is beszéltük a Bernivel, hogy a horvátországi tavalyi útról elkezdett írást befejezni … de hát az is sok idő, egyszerűen … bahh …

Szóval ennyi … néha már kicsit tanácstalan vagyok miről is írjak (ami velem kapcsolatos, és tudok is róla írni) … de azért próbálkozom Mosolygó arc

Nagyon rég …

Hát már nagyon régen írtam ide, jó sok idő kimaradt. Ennek oka a rengeteg meló, a lakás vásárlási herce hurca és még beteg is voltam. Szóval most egy kicsit háttérbe szorult a bloggolás, amit azért majd próbálok jóvá tenni, de még mindig nincs időm rá, szóval mindazok akik netán türelmetlenül várják, hamarosan újra jelentkezem Mosolygó arc