Panzer Corps

Igen igen egy játék már megint! Méghozzá nem is akármilyen, hanem a Panzer General remake je a Panzer Corps! panzer-corps-Logo

Aki esetleg nem ismerné a Panzer General-t annak elmondom, hogy talán az eddigi legjobb körökre osztott stratégia volt, amit eddig láttam! A nevéből kitalálható, hogy II. Világháborús játék, ahol a kampányt a német oldalon játszhattuk, a cél pedig ugyan az, Európa / a Világ elfoglalása! A játékban erre volt is lehetőség, ha az ember az elején ügyesen játszott, 1941 ben partra szállhatott Angliában, majd onnan az Egyesült Államok keleti partvidékén és irány Washington! Persze komolyabb nehézségi beállításnál (értsd Hard) erre nem sok esély volt Mosolygó arc

No de nézzük a Panzer Corps ot. Már említettem, hogy a remake ek milyen botrányosan szoktak sikerülni (ugye a Mindíg csak a hülyeség … című írásban erről már esett szó Mosolygó arc), de ezzel szemben a Panzer Corps –t valahogy sikerült jobbra megcsinálni, mint az eredeti játékot! Bombing Cracow

Először is a játék grafikáját jelentősen felhúzták, de nem erőltettek bele újfajta perspektívát (ami miatt számomra a Panzers 3D komolyat bukott!). Az egységek 3D modellekről lettek renderelve ugyan olyan beállításban, ahogy az eredetiben volt.

Fejlesztettek az effekteken is, minden sokkal sokkal látványosabb, de nem zavaró, nincs eltúlozva, egyszerűen felismerhetőek.

A GUI is sokat változott, mivel több hely van (ugye nem 320×200 Mosolygó arc) ezért sokkal több mindent kitettek, de a térkép így is jól átlátható maradt (arról nem is beszélve, hogy a görgővel ki és be lehet zoomolni)panzercorps_GustavStats

Az egységeken nem változtattak, viszont kerültek be új egységek, amik egyáltalán nem rontottak a helyzeten, sőt! Jelentősen érdekesebbé és “valódibbá” tették a csatákat!

Van pár új feature is, ami bekerült a játékba, mind olyan, ami vagy könnyített a vezérlésen (nem a játék meneten!) vagy olyan, ami sokkal élvezhetőbbé tette a játékot!

Itt már nem 3 szint van (Easy, Normal, Hard), hanem 5, így kicsit jobban be lehet lőni, mi az ami még szórakoztató, de nem túl könnyű.

Játék közben azon egységek, akiknek van transzportja, azoknál automatikusan mutatja, hogy be kell “csomagolni” ahhoz, hogy odáig eljusson. Ha ilyen mezőre kattintunk, akkor a becsomagolást magától elvégzi, majd a következő körben kicsomagolva kezdi a kört az egység! (mondhatjuk: VÉGRE! Mosolygó arc)

Másik újítás a vonat. Az eredetiben volt hajó, repülő és teherautók, itt bejött a vasút is. Olyan városokban ahol van vonat állomás feltehetjük az egységeinket a vasútra és elvihetjük Őket jó messzire. A vonat 1 kör alatt rengeteg utat tud megtenni, de ugye csak ott, ahol van sín!

Hős

Nem kihagyható a Hősök bevezetése a játékba! A Panzer Generalban is volt már, hogy az egységek kitüntetéseket kaptak, amiket megnézhettünk az adat lapjukon, de úgy különösebben sok jelentősége nem volt, vagy legalábbis én nem vettem észre. Viszont a Panzer Corps ban (persze ugyan úgy vannak kitüntetések) az egységek között hősök születnek, amikről a program értesít is minket! Ezek az egységek pedig bónusz értékeket kapnak, amiktől jobban harcolnak! Szóval a Hőssel rendelkező egységekre érdemes extrán oda figyelni!

 

Egyszóval a Panzer Corps egy nagyszerű játék és bátran ajánlom mindazoknak, akik szerették a Panzer Generalt, egészen biztos, hogy ez a játék is tetszeni fog nekik!

Harcra fel!

Érdekességnek ajánlom: http://www.achtungpanzer.com/ – sok sok II. Világháborús német tank és leírás, történetek, képek, információk!

Rift vagy nem Rift …

Hát igen, megint a Rift, pedig volt már róla szó, de azt hiszem érdemel még néhányat.Rift Nem ez az első MMORPG amiről azt hallottam, hogy WoW verő lesz, de ez az első, amiről el is hiszem. Amikor kipróbáltuk azt hallottam minden honnan, hogy unalmas, nincs benne end content, senki sem játszik vele … de hát ez annyira még nem tántorított el. Megnéztem vannak-e hozzá addonok, mert hát egy igazi MMORPG fokmérője az, hogy van-e hozzá addon … a http://rift.curse.com/ on alig egy pár van, de azoknak sincs meg a helye, hogy az ember hova tegye Őket … ez megmondom őszintén kissé elbizonytalanított. Na de akkor maga a játék … csupa őrület, kb. szó szerint, ugyanis a kezdő területen egyszerűen annyi minden van, hogy nem győzünk utána rohangálni. Szerencsére minden ami a WoW ban idegesített az itt úgy lett megoldva, hogy NE idegesítsen. Akár lvl1 en lehet az embernek lova, ha van pénze, a komolyabb cuccok accounthoz vannak kötve, a temetők nem 10 perc sétára vannak, a 4 szinttel magasabb mobokat nem 2 ütésből ölöm meg és vannak igazi world eventek! Méghozzá nem is akármilyen inváziók vannak itt!

Invasion

Ez a lvl1-lvl19 es kezdő terület, ahová a gyakorolgatás után érkeznek az emberek. Igaz eleinte lent délen vagy, ahol csak néha vannak riftek, de hát onnan hamar eljön mindenki Mosolygó arc 

Egy egy ilyen invázó közepén ott lenni és nyomni a gombot marha érdekes, persze lehet mondani, hogy az ember hamar megunja, habár a WoW ból borzalmasan hiányoztak az ilyen Open World eventek, ahol nem csak a mobokkal de PvP serveren akár egymással is lehetett küzdeni!

Life Rift

A legjobb az egészben az, hogy képesek voltak mindezt úgy megoldani, hogy nem a nagyon erős, csak kocka idióták tudják megcsinálni, de azért az ügyesebb játékosok kihívásokkal találkoznak! Vannak ugyanis eme Rift ek, amikből van pár féle, mind meghatározza, hogy milyen mob jön ki belőle. Ezeknek a Rifteknek vannak szintjeik is, így azt is megmondják, hogy milyen erős az, ami kijön, ergó szépen be tudod magadnak osztani, hogy éppen mivel akarsz megküzdeni! Nagyon hatásos! Arról nem is beszélve, hogy vannak RAID Riftek, amikhez ugye komolyabb társaság kell, gondolom jóval komolyabb felszereltséggel Mosolygó arc

A Rifteknél lehet Public Groupba csatlakozni, ha van ott bárki más, és akár egy grouppá vagy raidé össze lehet állni, és úgy csetepatézni Mosolygó arc Ez általában jól is működik, nekem eddig nem volt vele gondom (de én még csak a kezdő területet láttam!)

Na igen, és épp ma jött ki új patch! Vacak 1GB nyi, amiben új Rift et tettek be, méghozzá PvP Riftet. Erre kíváncsi leszek ha oda jutok!

Apropó PvP Mosolygó arc természetesen kipróbáltam. Hétköznaponként munkaidőben (mert hogy szabin vagyok) is jóval kevesebb a várakozási idő, mint a WoW ban, tehát lehet PvPzni és mivel vagy jobb a WoWnál, vagy ugyan olyan, alapból onnan lépsz be a PvP be ahonnan akarsz (milyen meglepő …), van egy csomó Daily quest, hétvégén dupla pontok, most hoztak be új PvP Warfrontot (az ugyan az mint a Battleground), van egy csomó frakció, vannak PvP itemek, külön lehet venni PvP talentet (nem 1000 goldért, hogy tudjál instázni), 2500 valor ért (ami a honor).

PvP

Mindezek mellett van pár olyan kiegészítés a Rift ben ami nagyon hiányzik mindenhonnan. Ilyen apróságok, ha ki alt tabolok a Rift ből, akkor leveszi a hangot, de ha megtámadnak, akkor villog a taskbaron az ikonja!! Ilyenkor lejjebb veszi az FPS-t is, hogy ne egyen annyi processzort!

Minden ablak mozgatható, van benne külön Layout editor, amivel mindent mozgathatunk, átméretezhetünk, opacity-t állíthatunk.

Az engine is sokkal sokkal fejlettebbnek tűnik, sokkal részletesebb, szebb mint a WoW-é és még így is jobban fut. A fővárosban nem 2 FPS, pedig kb maxra van húzva, és történés is van!

Instance-t én még nem próbáltam, de azt mondják, hogy jó! Az látszik, hogy a fejlesztők teszik bele a contentet (most jött még 1 10 es raid instance, megjelent a cross shard looking for group (shad = server), WoW ban jó sokat kellett rá várni és mindezek mellett mind ahogy már írtam, nem idiótáknak fejlesztik, hanem komolyabb játékosoknak (persze eljöhet az idő, amikor más sok lesz itt is a rinya, hogy jaj jaj nem akarok játszani, csak kell az epic … habár ezt is megoldották, mindenki kaphat epicet egyből Mosolygó arc)

 

Szóval én javallani tudom a játékot csak, mindazoknak, akik valami komolyabban akarnak játszani mint a WoW, mert ez tényleg jobb!

NADIRIM is up and running! :)

Igen igen igen! Végre itt van a NADIRIM! Amit remélem minden erre tévedő már jól ismer! Megkezdte működését a BÉTA, ami open, úgyhogy lehet jönni és játszani!

Nadirim

Igen ez az az MMORPG (juj de ezt még leírni is jó!) amin eddig dolgoztam (persze nem egy magam, de ez az én blogom Mosolygó arc)

Szóval ezt fejlesztettük először a Digital Reality majd a Twisted Tribe szárnyai alatt.

Nadirim_1

Hogy mi is ez pontosan? Remélem nem szegek meg semmilyen titoktartási szerződést Mosolygó arc de azt hiszem pár érdekességet (ami szerintem az, de lehet más dög unalmasnak fogja tartani), megoszthatok mindazokkal akik eme remekbe szabott blogot olvasgatják!

Először is a leglátványosabb elemről mesélnék kicsit, a grafikáról! Ki hitte volna, de a grafikusaink mind volt Stromregion-ös 2D grafikusok, és azt kell mondjam (habár nekik már mondtam), hogy egyszerűen elképesztő amit összehoztak. A grafika nagyon szép, a tárgyak, épületek, helyszínek szépen össze állnak, az itemek, karakterek mind mind úgy van megrajzolva, hogy huh .. le a kalappal! Hogy kicsit a DevBlogunkat is  hirdessem, pár linket megosztanék azokkal akik még nem látták:

Pár 2D –s karakter és Ilderim. Hát nem semmi munka na, bőven kárpótol engem a 3D elvesztéséért!

A grafika utáni második látványos elem, maga a kliens, ami teljesen Flash alapú (10.2 compatible), úgyhogy tényleg nem kell hozzá más, csak egy böngésző, amiben képes futni (ezt meg ne hallják a kliensesek, de egyszerűen hihetetlen mit műveltek Ők is!). Én Flashben ilyet még nem láttam. Valjuk be férfiasan a Frontierville ehhez képest sokkal ocsmányabb, a feature listája kb a tizede a Nadiriménak és hát sokkal sokkal jobban szaggat és eszi meg a gépet, mint a Nadirim (ja és ott nincs sok ezer másik user)

Jaj és hát akkor rá is térek a legérdekesebbre, a legjobbra, a legnagyszerűbbre! A szerverre Mosolygó arc bezaNadirim ám, kell oda craft ahol ilyesmit kell meghajtani. Ugye ez nem az első MMORPG project amiben vagyok, de az első céges és komoly. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen kemény meló egy ilyen szervert összetenni. Persze voltak komoly aggályaim a stabilitás és sebesség témakörökben, de szerencsére a kiváló (de valóban az) szerver fejlesztő Teamnek, ezek a kétségek teljesen elmúltak! Egyszerűen élvezet a szervert csinálgatni látni, ahogy élednek fel benne a dolgok, habár napi 8 órában egy fekete ablakban nézzük hogy rohannak a szürke betűk Mosolygó arc

Hajjaj, nem ejtettem szót a leglényegesebbről, amit sokan el szoktak felejteni. Ez a Design. Van jó pár designer-ünk, akik … hát a belüket lehet nem, de azért keményen dolgoznak azon, hogy a játék élvezhető legyen. Persze a rengeteg ötletet le is kell kódolni, úgyhogy aki most csak legyint kicsit Nadirim_kezdogondoljon bele, hogy a ma nagy nevek hol kezdték annak idején (amikor persze sokkal több lehetőségük is volt). Szóval ha most lennének is fenntartások (meglepő módon és magam is sokkal rosszabbra számítottam), akkor ezeket gyorsan hessegessük el, mert nagyon nagyon jó dolgokat találtak, találnak ki, csak győzzük Őket megcsinálni! Spoilerezni nem akarok, nem is szabad, de az tuti, hogy én fogok játszani a Nadirimmel, ami nagy szó, mivel az a játék amit általában az ember fejleszt azt a végére már utálja is Mosolygó arc.

Na de kicsit visszatérve a grafikára az nem tudom mindenkinek lejött-e hogy a kezdő hely egy repülő Inama templom, ahonnan láthatjuk az alant elterülő tájat! Én elmondhatom, hogy ott voltam, ott álltam az alkotó mögött amikor mindez készült és hát egy életre szóló élmény volt! Hihetetlenül jól néz ki, elképesztő, hogy valaki ennyire tudja, hogy mit csinál, amikor megrajzol egy ekkora valamit! Na a végén aranyba öntik a nevem a grafikusok Mosolygó arc 

További munkáik: http://nadirim.com/media érdemes rápillantani

 

Azt hiszem kibeszéltem magam, legközelebb lehet kicsit technikaibb témákat fogok felhozni, vagy sem Mosolygó arc

Addig is jó játékot mindenkinek: http://nadirim.com/

Már megint? SZEREPJÁTÉK!

Juj hát el is felejtettem mondani, és ezért ide írok is egy bejegyzést! Lehet megint elkezdünk papiros szerepjátékot játszani! Remélhetőleg Star Wars D6 ot, aminek én nagyon örülnék, de az is lehet hogy Warhammer Fantasyt, aminek viszont sokkal kevésbé, mivel nem szeretem …. Szomorú arc

 

Star Wars Sourcebook

Ha netán valaki nem ismerné, mi is az a Star Wars Sourcebook Mosolygó arc

Mindíg csak a hülyeség ….

Hóha, hát miről is szólhatna egy ilyen remek bejegyzés, mintsem a játékokról, filmekről, szórakozásról és csak csudi szupi jó dolgokról!

Huha, mivel jó régen nem írtam, nem is tudom hol kezdjem ..

Legyen a játékok, méghozzá egy régi nagyon nagyon nagy kedvenc a Kings Bounty! Remélem senki nem tévedd eme kietlen tájra aki ne ismerné a Kings Bountyt! Rengeteget játszottunk vele a bátyámmal, volt olyan, hogy Ő épp nem volt gépnél, hát én lépegettem a seregével, hogy megtaláljuk az elveszett királyt! Mennyi mennyi csata, keresgélés, világok közti utazás volt, hol hajóval, hol a lovon ugye Mosolygó arc

King's Bounty borító (C64)

Ez az a kép, amit én sose láttam Mosolygó arc Akkoriban még kicsi voltam, és hát természetesen mint mindenkinek nekünk is eredetiben volt meg a játék, csak hát a szüleim dugdosták előlem a borítót, nehogy rákapjak a játékra … hát nem jött be Mosolygó arc

A karakter választó képernyő. Emlékeimben úgy él, mint egy King's Bounty karakter választás (C64)fénykép, pedig csak egy “halom” pixel. Már ezen a képernyőn, már akkor, jó sokat lehetett töprengeni, pedig akkor még nem volt MMO, nem volt Physic, nem volt minden féle csoda dolog amivel manapság kápráztatják el a jónépet. Igaz akkoriban játékokkal lehetett játszani Mosolygó arc A Harcos ( A ), a Lovag ( B ), a Boszorkány ( C ) és a Barbár ( D ). Mindösszesen 4 class, de ez kb 4 féle játékot is jelentett (a nagyszerű, huha de szuper újra írásában lehet választani a bugyis, cicis harcos lányt és a bugyis cicis varázsló lányt, kb annyi különbséggel, hogy az egyik piros a másik kék …)

Kings_Bounty_combat_C64

A harc Mosolygó arc hát igen, nem egy mai FPS, ahol csak úgy röpködnek a polygonok meg a golyók halálra zabálva a PC összes CPU magját … (közben már fel is telepítettem a DOSBox ot és a DOS os King’s Bountyt)

 

No de ne idűzzünk már el ennyire a múltban, hisz itt a jelen! Az új, a csodás KING’S BOUNTY CROSSROADS! Amit az 1C Maddox adott ki és a Katauri Interactive fejlesztett. Hát .. khömm … persze azonnal ki kellett próbálnom, hiszen King’s Bounty! Igaz félve kezdtem hozzá, mivel minden ilyen játék felújítás csak egy nagyon gyenge utánzat és ez nem lett másképp most sem sajnos. Az Amored Princess az első játék a nagy kollekcióban. Az első térképen alig van ellenfél, egységből nem érdemes semmit sem venni, csak Inkvizítort, a sárkányod úgyis lenyom mindenkit (hogy az miért is kellett …). Persze 1 vár is van már itt egyből, amit elfoglalni semeddig sem tart, persze ostrom gép az nem kell hozzá …

Szóval nagyon nagyon sokat egyszerűsítettek a játékon (miért is ne a mai fiatalok már nem képesek felfogni semmit sem …)King's Bounty (PC)

Persze szó se róla a grafika szép, igényes a sok sok leírás szerint aztán nagyon érdekes a játék is, lett sok féle szörnyeteg és egység, lehet taktikázni, meg van RPG is (habár nem tudom miért mondjuk hogy RPG egy játék, ha van benne MANA … nahh mind egy …). Szóval szép … el tudom képzelni a képen látható főhős nőt, amint épp 200 barbárt próbál kordában tartani Mosolygó arc

Kings_Bounty_pc2Azért csak hogy jót is mondjak, el lehet vele játszani, csak kicsit lapos … nem nagyon lehet úgy ügyeskedni az egységekkel mint annak idején a C64 es verzióban, de ahogy nézem vannak itt érdekességek Mosolygó arc

 

 

 

Hát ennyit a King’s Bountyról Mosolygó arc most jöjjön valami új, ami már volt Mosolygó arc méghozzá a Your Shape: Fitness Evolved!

 

Ez a nagyszerű játék ugye XBox360 ra van, amihez kell a Kinect nevű kiegészítő. Kipróbáltam a teljes verziót Tasziéknál, miután Ágival lenyomtunk egy órás Dance Central battle-t Mosolygó arc és meglepően (másodszorra lepődök meg) jó ez a program! Igényes, szép, mókás, megmozgat, nem lassú, nem akad, nem gagyi, szóval aki teheti annak nagyon ajánlom Mosolygó arc Persze már meg is rendeltem, amivel jól le is buktam a Berni előtt Mosolygó arc holnap / holnap után meg is érkezik akkor kipróbálom normálisabban itthon is, és majd megosztom milyen is volt Mosolygó arc

 

Mindeközben …

A háttérben persze már nyomkodom is a DOS os King’s Bounty-t Mosolygó arc elképesztő, jönnek elő az emlékek. A grafika persze a mai szemmel már szinte elviselhetetlen, de maga a játék, az, amire emlékeszem. (persze a dög természetem most nem hagy nyugodni, hogy a felújítottat próbálgassam, adva neki még esélyt, hátha jó lesz …)

Noh megyek, gyorsan betöltöm a mentést aztán irány az én drága párom és a pihike! Remélem a következő bejegyzést hamarabb fogom megejteni Mosolygó arc