Category Archives: Munka

Betegség … 13 Sze

Üdv mindazoknak akik olvasgatják eme … remek? blogot 🙂 Az elmúlt napokban megint nem volt semmi aktivitás, habár szerencsére ez nem is elvárt annyira 🙂 Az ok egyszerű, és most nem a hétvégére fogom rá, hanem egyszerűen beteg lettem, méghozzá nem is kicsit sajnos. Péntek este kezdődött, szombaton ki sem bírtam kelni az ágyból, vasárnap szintén csak feküdtem, így sikerült hétfőre annyira rendbe jönni, hogy legalább be tudtam menni dolgozni. Mindezek közben az én drága sárkányom, aki igazából egy igazi angyal végig ápolt, úgy, hogy közben Ő is borzalmasan beteg! Úgyhogy le a kalappal előtte, ezért is szeretem nagyon 🙂

Azért jó hír is van, méghozzá az, hogy kineveztek a Server oldal vezető fejlesztőjének! Ez nagy dolog, aminek nagyon örülök is és nagyon remélem, hogy sikerül maximálisan jól elvégezni a feladatokat, amik előttem állnak. Habár minden részlet mégsem kristályosodott ki előttem, de remélem minden zökkenőmentes lesz, és a végtermék sok tízezer, százezer embernek fog majd örömet okozni.

Ha már itt tartunk írnék is a Nadirimről, de annak majd még utána kell járnom, hogy mit is lehet 🙂
Addig is aki nem tudná miről is beszélek:

nadirim

Comments

Betegség … bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Author
TwILeK

Blog, blog, blog 8 Sze

Nah hát hol is kezdjem. Nem mintha olyan nagyon sok dolog történt volna velem 🙂

Először is, tegnap végre találtam játszópajtásokat a World of Tanks hoz, úgyhogy mostantól jaj az ellenségnek 🙂

A másik hír, hogy egy újabb régi kollégával dolgozom együtt, Taszival! Juhén éljen, éljen!

Comments

Blog, blog, blog bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Author
TwILeK