Blog?! WoW blog!

World of Warcraft
World of Warcraft

Hát igen, eljött az a pillanat is, amit nem is vártam még én sem. habár annak idején már írogattam kisebb novellákat (mind erőszakos Armageddonos volt (az egy szerepjáték (kép lent)) de ezek régen voltak, ormótlanok voltak, és hát, hogy is mondjam, még fiatal voltam. Nem mintha most jobb lenne, de talán szedtem fel egy kicsit kedvenc írómtól: Wayne Chapmantől.

Remélem irományommal nem hozom Őt kínos helyzetben (ha már itt megemlítettem) és félelemmel vegyes izgalommal várom a holnapot, hogy meglássam irományom, amit így a világnak adok elég-e ahhoz, hogy egyszer én is azt mondhassam: Alkottam.

De még nem is beszéltem arról, mi készül, habár kitalálni azt hiszem nem lehet olyan nehéz. Blog formájában elkezdtem leírni egyik World of Warcraftos karakterem életét. Egy papét, akit megkedveltem, akivel eléggé sok hányattatáson mentem át, és aki azt hiszem egyszer majd hasonló lehet (ha máshol nem, hát az én szememben) a sötét dalnokhoz.

Minderről a http://wow.twilek.hu weboldalon olvashatsz, ha eddig el nem vettem a kedvedet. Kattints és csodálkozz, az internet mi mindent elbír. Apróbb botlásaimról kérlek tudomást se vegyél, nagyobb melléfogásaimról pedig megköszönöm ha értesítesz!

Kalandra fel!

http://wow.twilek.hu

Armageddon 2092 Mars

Huha …

Huha mennyi minden van itt .. lett új Windows Live Writer 2011 … csak épp ha jól látom nincs benne normális helyes írás ellenőrző … ez nem jó. Huh szerencsére be lehetett kapcsolni a magyart Mosolygó arc

Noh, hát mi is történt? Kezdjük a WoW al Mosolygó arc. Bernivel ugye már lvl5 ösök voltunk az Arathor szerveren, ma eljutottunk lvl10 ig, Tranquilien JÖÖÖVÜÜÜNK Mosolygó arc. Reggel viszont Celionnal (shadow priest) pvp ztem egy kicsit. Itt max 20 sec mire behív és Av nem az elrohanós módon megy, ami jó, viszont kb. 1 meccset sem nyertünk. De legalább van pvp.
Nahh ezzel ki is beszéltem minden érdekességet a WoWról és a mai napról.

Hát ezen kívül? Ó jaj igen. Megnéztük Az Admirális című orosz filmet, ami az I. és II. Világháború közti Oroszországról, polgárháborúról szól. Kifejezetten jó film volt, annak ellenére, hogy valami egészen mást vártam. Szépen megvan csinálva, akárcsak egy igazi Hollywoodi produkció, bőven van benne izgalom, szerelem, dráma, látványosság, mindezt úgy, hogy nem a kivillanó mellek és a fröcsögő vér van a középpontban. Szóval csak ajánlani tudom.

A másik film amit megnéztünk A Halálos Temetés. Hát … Martin Lawrence, Chris Rock, Danny Glover ennél SOKKAL többre képes. A film kifejezetten gyenge volt, alig 1-2 jobb poénnal, de semmi más. Hamar el is aludtam rajta Mosolygó arc 

Ági felhívta a figyelmem, hogy nem is meséltem arról, hogy milyen jó kis villanyszerelés folyt itt nálunk a múlt héten. Az egyik konnektor ívet húzott, úgyhogy az kiesett a “rendszerből”. Berni és én elmentünk a Berni szüleihez, és csak este fele jöttünk haza. Azt láttam, hogy teljesen sötét van, már már kezdtem örülni, hogy senki nincs itthon, mikor kiderült a 2 okos villanyszerelő mesterünk nekiállt, hogy megjavítsák a kiégett konnektort. Kicserélték, összekötögették, áram vissza. Nos, az a konnektor nem ment, de nem ment a lakás másik fele sem már Mosolygó arc itt ott volt villany, de nem mentek a számítógépek. Mikor felmerült az ötlet, hogy leverik a csempét, hogy hozzáférjenek egy dobozhoz, ami lehet ott van valahol mögötte, döntöttem úgy, hogy hívjunk egy hivatalos villany szerelőt. Áh megoldjuk! Azonnal Al Bundy és Jefferson D’Arcy jutott eszembe, amikor villanyt szereltek és mindkettőjüket megrázta az áram Mosolygó arc nah hát az vicces volt. A szerelő persze elkért egy nagy rakás pénzt a kiszállásért és a végén felkapcsolt még 1 kapcsolót, amitől aztán lett áram Mosolygó arc

Szóval tréfásan telt az este, azóta Foxot nem engedem semmit sem megszerelni Mosolygó arc

Az élet apró? örömei

Huha, egy ilyen komoly cím után mi lehet az ami történt? Hát sok minden.

Hol is kezdjem, talán annál a pontnál, amire a legbüszkébb vagyok. Nemrégiben a Curse.com om (ami a World of Warcraft nevű szerepjáték addon gyűjtő oldala) jelezték, hogy az általam írt addont nagyon várják, hogy frissítsem, mert szeretik. Ez az addon a Crit King, amit még Taszi kérésére csináltam, annak idején TBC ben. Jaj régi szép idők.

Ezzel kapcsolatos, hatalmas hír! Berni beadta a derekát is kipróbálja a WoW ot! Igen igen! már lvl3 asok vagyunk, Burning Blade szerver alli oldal. Ha tetszik neki remélem majd rá tudom venni, hogy horda oldalon játszunk, indít egy szépességes Blood Elfet és végre tudunk majd együtt játszani, szórakozni. Még nagyon az alapokat tanulja szegény, miközben én meg ott pörgök forgok körülötte, de emlékszem, hogy hát komoly küzdelem volt nekem is az első 3D –s játék, na meg a WoW is. Szóval bizakodom, reménykedem, ha minden jól megy Halálszárnyat közös erővel fogjuk elpusztítani! 🙂

Aztán … hát ez annyira nem jó hír, de végre beszéltünk egy tanácsadóval lakás ügyben, el is szomorított, de azért mondott jó dolgokat is. Először is a házhoz minimum 25% önerő kell, ami úgy 5 millió forint, mert egy normális méretű lakás úgy 20 millió körül mozog. Viszont majd csinálunk ilyen takarékossági valamit, ahová havonta fizethetünk be pénzt és 10-15 év múlva ki is vehetjük. Én még azt sem értem, hogy 10-15 év múlva hogy fog többet érni az, amit most beteszünk … (10 évvel ezelőtt valaki betett 5000 ft ot, azzal most … a … :)) nahh de hát biztos jó lesz, nálam okosabb emberek szerint, úgyhogy spórolunk. Habár meg kell legyen az új lakás 2011 nyár elejéig, mert innen menni kell, még 1 évet nem húzunk le.

Noh mi van még. Jaj filmek, filmek, filmek …
Megnéztük a Jonah Hex –et. Hát így egynek elmegy, de nem volt az igazi. Nem volt vicces mint a Vadiúj Vadnyugat, viszont hasonló mennyiségű butasággal volt megtömve. Szóval az ember elnézte, de a végét úgyis tudja. A filmben Megan Fox volt az egyetlen látni való, de hát Őt meg nézze aki nagyon unatkozik.

A másik film, amivel volt szerencsénk megismerkedni a Végrehajtók. A sztori szerint a nem messzi jövőben a 3. világháború után van egy cég, aki mű szerveket árul, hitelre akár. Aki nem tud fizetni ahhoz elmennek ilyen végrehajtó emberek és kivágják belőlük a szerveket. De semmiféle bírósági végzés, ott akár a metró közepén egy hatalmas Bowie késsel. Hát ez is egy látványos film, persze csak ha belegondolunk milyen borzalmas üzlet lenne, hogy sok sok pénzért szerveket állítasz elő, majd odaadod olyanoknak akiknek nincs pénze (hitelre), majd jó sok pénzért tartasz embereket, akik drága technikával elmennek a nem fizető nincstelenekhez visszavenni a használt szerveket … és persze mindeközben senki nem állít meg, hogy hé barátom, észnél vagy? … gyerekeket, nőket, öregeket simán kaszabolnak a filmben, mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül. Biztos volt valami mondani valója is a filmnek (mert a főhős egyszer csak megjavul …) de a mészárlás közepette nem nagyon vettem észre. Egyszerű véres akció, egyszer meg lehet nézni, de erősen a felejtős kategória volt számomra.

A 3. film amit megnéztünk, Jackie Chan és Jet Li “filmje” A Tiltott Királyság. Hát sokat nem vártam a filmtől, csak hogy legyen kicsit vicces, tele jó verekedéssel, meg ne legyen űber brutál gagyi … nos, nem kellett csalódnom. Egyszerű, verekedős, szép kínai lányos(?) akció, jót lehet rajta szórakozni, nem ömlik a vér, nincs tele borzalmas szerelmi jelenetekkel és nem vitték túlzásba a számítógépes grafikát sem, szóval ajánlom aki egy nagyon könnyed kis kikapcsolódásra vágyik.

Huh jó sok lett, legközelebb majd rövidebbre fogom 🙂

Juj .. ITT VAGYOK!

Hát ha bárki is azt hitte, hogy itt a vége és bezár TwILeK nagyszerű blogja, tévedett! Itt vagyok, csak kicsit összecsaptak a hullámok.

Tegnap egész nap a szervert konfiguráltam, mert egymás után törik fel az FTP accountokat (köztük az enyémet is), és teszik tele szeméttel a weblapokat. Marha idegesítő, aztán lehet könyörögni a Google nak, meg sok másik weblapnak, hogy ugyan ne jelentsenek ártalmas webhelynek. Nem mondom nem rossz dolog, csak valahogy könnyebben meg kéne tudjak szabadulni a jelzéstől …

Tegnap még tankozni sem tudtam … semmit 🙂 viszont néztünk este kicsit filmet a sárkánnyal 🙂 Egy kevés Star Trek Enterprise-t. Eleinte ez a sorozat nagyon nem tetszett. Azt hiszem az első évad első részét néztem csak meg. Aztán hallottam még róla és felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy elkezdtem megnézni. Mikor megtudtam, hogy a 4. évad az utolsó, elszomorodtam. Jó sorozat, igényes és ugyan azt az utat követi, amit az eddigi Star Trek ek, azaz nem erőszakos, nem félelmetes.

Star Trek Enterprise

Nekem nagyon bejött, javaslom mindenkinek, aki szereti a Star Trek világát, vagy a jó családi Sci-fi ket, nah meg nem mellesleg durva nők is játszanak a filmben, köztük pl Jolene_Blalock, mint modell. Az első résznél kicsit idegesített is, hogy nagyon rámentek erre a szex dologra … de aztán elmúlt 🙂
Az egész sztori az első Enterprise idején játszódik, a Csillagflotta még gyerekcipőben, a Bolygók Egyesült Föderációja még nem is létezik, alig 100 évvel azután, hogy a Vulkániak először léptek a földre (Kapcsolatfelvétel). A sorozatban az embereknek "kezdetlegesek" a cuccaik, nem ismernek semmit, minden újdonság, mindezt persze, azért igényesen megcsinálva. Érdekes megismerni ezt a korszakot.

Ma meg jött a WoW 🙂 végre egy nagyon kemény csapattal mentünk, ahol nem azt éreztem, hogy tökölünk, hanem attól féltem, hogy én rontok el valamit. 1-2 HC bosst ütöttünk csak le, mert ugye a cél a Lich King volt HC ban. 22:00 kor már ott is álltunk a király előtt. Pár try, de hát ez nem a nahh nyomjuk le, aztán menjünk fight. Már P1 is érdekes, és kell hozzá csapatmunka és komoly oda figyelés.

The Lich King

Vasárnap megyünk és lelökjük a padlóla de dulván!