WayteQ x960BT és az Igo Primo 2.0

A napokban kezem közé keveredett egy ilyen eszköz, ami nem más mint egy egyszerű GPS –el felszerelt Windows CE 6.0 –ás kézi készülék, igazából semmi extra … külsőre!

No de nézzük mi is van a fedél alatt Mosolygó arc WayteQ x960BT

Maga a készülék nem egy nagy szám, persze a WayteQ kellően figyelt arra, hogy mi balkáni nép se valami borzalmasan fröccsöntött kopogós műanyagot kapjunk!

Ez a készülék azért a mai eszközökhöz mérten viszonylag erős, de messze elmarad egy mai okos telefon tudásától.

De azt hiszem nem is ez a lényeg, hiszen azt, amit ki kell szolgálnia, ki is szolgálja, és hogy mi lenne ez? Nem más mint az Igo Primo! Eddig se nagyon értettem, hogy miért léteznek más, nem ingyenes (annak lenne csak esélye) navigációs szoftverek … de most már teljes a képzavar nálam ez ügyben …

Na de először még pár szót az eszközről. Ugyanis a WayteQ nem hagyta annyiban, hogy nesze egy Windows CE és kezdj vele valamit … és szerencsére nem is egyből a navigáció indul el (főleg, és erre annak aki ilyet vesz tessék vigyázni! NEM ADNAK HOZZÁ navigációs szoftvert, azt külön kell beszerezni). E helyett egy alkalmazás indul el, ami egy egészen igényes felület, pár alkalmazás ikonjával. A programot a WayteQ készítette, regisztráció után akár frissíteni is lehetne, de az én készülékemen a legfrissebb verzió volt. (Halkan jegyzem meg itt, hogy a WayteQ et nem úgy kellett frissíteni, mint a MIO-t … kidobnak valami fehér oldalra, 8 semmit mondó link közé, amiből 3 nem működik, a maradék meg a nevével ellentétben nem jó az adott készülékhez …. teljesen nevetséges, és szánalmas a MIO rendszere …).

De igazán még csak nem is ezek a dolgok voltak azok, amik megleptek, hisz az iOS, Android, sőt a Windows Mobile 7 óta tudjuk, hogy mindent csak szépen lehet eladni! Ami igazán jó volt, azaz, hogy a készülék 2 számomra nagyon hasznos funkcióval rendelkezik:

  1. Bluetooth kapcsolódási lehetőség
    Azaz képes kommunikálni a telefonommal! 2 kattintás volt, összepárosítani, majd kb. még 2 kellett ahhoz, hogy lássa az összes partneremet, és mindenféle gond nélkül felhívta Őket! Nagyszerű! Végre nem kell vezetés közben telefonálnom! Mosolygó arc (eddig se tettem sose)
  2. FM ki hangosítás!
    Nem is tudtam, hogy van ilyen Mosolygó arc és milyen nagyszerű feature! Egyszerűen (erre rá kellett azért jönnöm Mosolygó arc) be kell dugni a töltőt a készülékbe, beállítom, hogy milyen frekvencián sugározzon és kész is! A hangok nem a készülék hangszóróiból jönnek, hanem a kocsim rádiójából, amit aztán a kormányba szerelt vezérléssel olyan hangerőre állítok amilyenre akarok!
    Csak habnak mondhatnám a tortán, hogy az Igo Primo –ban van zene lejátszó, így vezetés közben mondja merre menjek és 20GB –nyi MP3 -at tud lejátszani! (Amikor a néni beszél akkor szépen lehalkítja a zenét). Ezzel megoldódott a sok CD probléma. (persze a készülékben is van zene lejátszó, csak azt nem halkítja el Mosolygó arc)

Persze … képes AVI, MPEG és Flash Video lejátszására is! Szóval lehet filmet nézni az anyós ülésen ülőnek! (valóban nem javaslom a filmnézést vezetés közben, de hallgatni lehet, amire a készülék is rásegít, mivel a lejátszás erősen frame dropos.

 

Na de nézzük az Igo Primo-t!

Igo PrimoEléggé régóta használok Igo termékeket és  a nagyon régi nagyon kezdetleges verzióra sem tudtam azt mondani, hogy gagyi … de ez a Primo .. ez egyszerűen elképesztő …

Az egy dolog, hogy megmondja a Női Melltartó kosár méreteket Ázsiában is Mosolygó arc de vezetés közben is rettentően igényes és borzalmasan sok információval képes szolgálni!

Ami eddig a legjobban bejött az új női hang, aki képes arra, hogy elmondja, melyik utcába kell beforduljak! (bámulatos hol tart már a tudomány).

Mindezek mellett előre jelzi, hogy hol lehet traffipax Mosolygó arc, mutatja, mennyit tettem már meg az adott útvonalból, és nagyon szép képekkel illusztrálja, hogy az autópályán milyen kihajtón kellene kimennem Mosolygó arc

Persze mindezek mellett a régi Igo minden funkciója megtalálható (pontosítva azok amikre egyáltalán emlékszem, valaha használtam).

Persze van benne kép nézegető is (nem tudom miért Mosolygó arc), szól ha akadály van az úton (szerencsére még nem kellett kipróbálnom).

Ahogy már említettem van benne zene lejátszó is, ami az MP3 -akat simán lejátssza, valószínűleg a WAV és OGG fájlokat is.

Egyszóval a WayteQ x960BT és egy Igo Primo 2.0 tökéletes választás a kocsiba, ami egy egyszerű személyautóból is Hi-Tech multimédiás navigációs központot varázsol Mosolygó arc

Tool fejlesztés I.

Mivel az eddigi legtöbb látogatót hozó bejegyzés technikai volt, úgy döntöttem nem hagyom abba és írok még valamiről, amiről azt hiszem értek hozzá. Remélhetőleg csupa hasznos információval tele tűzdelve. Sajnos sok ilyen leírást nem csináltam még, így, ha bárkinek van javaslata, hogy és mint alakítsam az írásaimat.

Első körben arra gondoltam, hogy a tool fejlesztésről írok, mivel mostanában foglalkozom vele egy kicsit, és már nagyon régóta érdekel a téma. Könnyen lehet azt hinni, hogy a fejlesztés ezen része egyszerű, amit szinte bármilyen programozó meg tud csinálni. Hát szerencsére ezzel ellent kell mondjak. Egy jó toolt sem könnyebb csinálni, mint akár egy játékot.

Kezdjünk is bele …

Először is ki kell választanunk egy program nyelvet, amiben a toolt fejleszteni akarjuk. Ez a kérdés nem feltétlenül egyszerű, habár ma már rendelkezésünkre állnak olyan technológiák, amik azért megkönnyítik a döntést. Az első lépés, hogy kiválasszuk az operációs rendszert, ami alatt a toolt használni akarjuk. Mivel játékfejlesztő vagyok, leginkább a Microsoft Windows rendszer az, ami a környezetemben leginkább elterjedtebb és be kell látni, hogy ez az a rendszer, ami alá a legegyszerűbb és ezáltal a leggyorsabb fejleszteni (gyorsaság = olcsóság). Való igaz, hogy egy Windows 30-80.000 ft ba kerül, de ha azt vesszük, hogy ez az összes egy fejlesztő 1 heti bére, akkor hamar ki lehet kalkulálni, hogy több értelme van akár Windows rendszereket venni, mint hónapokat beleölni egy Linuxos fejlesztésbe. De azért nézzük meg miért is mondom én ezt.

Windows

  • Kiforrott fejlesztő eszközök (Visual Studio, WPF)
  • Könnyed használat
  • Széleskörű software support
  • Kiforrott, nagymennyiségű library, OS support
  • Fejlett ActiveX-es objektumok
  • Széleskörü codec lista
  • Magas generációs programnyelvek (C#, C++)
  • Kiforrott, komoly SDK-k (XNA)

Linux

  • Széleskörü Open Source megoldások
  • Integrált script nyelvek (Bash, Perl, Python)
  • Ingyenesség
  • C# támogatás

Mivel egy ilyen fejlesztés nem arról szól, hogy ki mit szeretne, itt nincs helye Linux – Windows vita. Egyszerű tények alapján kell dönteni, ami legtöbbször oda vezethető vissza, hogy melyik az olcsóbb és mivel a Windows sokkal több és sokkal kiforrottabb lehetőségeket tartalmaz ezért a választás egyértelműen rá esik.

Az OS kiválasztás után ki is lehet választani a program nyelvet, amit használni akarunk. Ezek a döntések ugyan azon alapulnak, mint maga az operációs rendszer választás. Eléggé sok mindent figyelembe kell azonban venni ahhoz, hogy jó döntést hozhassunk.

A kiválasztott nyelv legyen:

  • Magas szintű, hogy könnyen és ezáltal gyorsan lehessen benne fejleszteni
  • Legyen hozzá grafikus designer, hogy a gui elemeket könnyedén össze tudjuk állítani
  • Legyen hozzá teljeskörü debugger, hogy a hibákat minél előbb megtaláljuk
  • Legyen hozzá remote debugger
  • Legyen jól dokumentálva
  • Legyen a lehető legnagyobb a tudástára, hogy minél kevesebb dolgot kelljen nekünk lefejleszteni
  • Legyen hozzá egy jó IDE, hogy a munkát könnyítse és ne lassítsa
  • A fordító legyen minél gyorsabb
  • Az elkészült program beüzemelése legyen minél könnyebb
  • A futásbeli hibakezelés legyen minél fejlettebb
  • Könnyedén lehessen alkalmazni hozzá a fontosabb librarykat (adatbázis, 3D, script, stb)
  • Képes legyen DLL ek betöltésére (akár ctype al)
  • A könnyed fejlesztés mellett legyen gyors és ne egyen sok memóriát
  • Legyen hozzá minél több gui elem
  • Képes legyen ActiveX es objektumok használatára

ez eléggé sok feltétel, de nem árt, ha olyan nyelvet keresünk, ami mindennek megfelel. Persze, van ilyen nyelv, mert az alapján szedtem össze, hogy mit kell tudjon, azaz csaltam egy kicsit. Mivel a választott operációs rendszerünk a Windows ezért szinte csak egy nyelv jöhet szóba, de azért nézzünk meg pár lehetséges választást, megpróbálom megindokolni, hogy melyik nyelv miért nem jó.

  • C++ – mondhatni ősi nyelv, minden tud, gyors, kevés memóriát eszik, viszont kevés UI Framework van hozzá és azokhoz sincs grafikus designer. (Gtk, Gtkmm – itt megjegyezném, hogy egy magyar, Érdi Gergő eléggé kiemelt helyen van ebben a projectben, Qt – ami egy eléggé életképes alternatíva, multi platform és kifejezetten sokat tud, habár a KDE ezt a keret rendszert használja és sajnos eléggé bugos, ami nem biztos, hogy a Qt hibája, MFC – ezzel kb a kisgyerekeket kell riogatni). Maga a C++ eléggé bonyolult nyelv és nagyon sok minden nehezen implementálható, illetve saját magunknak kell megteremteni. Nincs benne védelem sok alaphiba ellen (mivel nincs saját VM je), így a memória felülírás, rossz pointer használat, mind komoly veszélyt rejt.
  • Java – a C++ al ellentétben a Javanak van saját VM je, nincs benne pointer, így memória hibákat Önmaga kivédi. A garbage collector miatt nem kell foglalkozni az objektumok menedzselésével sem. A Javahoz óriási mennyiségű library van, nem tudok olyat mondani, ami nincs megírva hozzá. Ezzel ellentétben sajnos nincs hozzá olyan editor ami valóban könnyeddé tenné a fejlesztést. Mind az Eclipse, mind a Netbeans komoly hibákkal küszködik, sem a debuggerek sem maga az IDE nem könnyen használható, nem felhasználó barát, viszont nagyon lassúak, ezáltal lassítják a fejlesztést. Mindemellett Windows alatt Java-t futtatni eléggé körülményes tud lenni, főleg a 64 bites rendszeren. UI Frameworkben nem szenved hiányt, viszont grafikus designerben annál inkább. A Netbeans és az Eclipse az elsődleges amit említenek. Az Eclipseet próbáltam, de nem működött, a weboldalán írták is, hogy jelenleg nem működik. A Netbeans pedig lassú volt, nehezen kezelhető és itt ott komoly bugokkal szenvedett.
  • Adobe Air – újszerű ötlet, de szinte azonnal ki is lehet zárni. Nem támogat multi threadinget, nem tud natív kódot hívni, nem tud dll-t betölteni, nincsenek hozzá adatbázis driverek, csak magas szintű hálózat kezelés van benne. Úgyhogy kilőve.
  • C# – igen, ez az a nyelv, amire gondoltam. Nem meglepően, mert a fentebb felsorolt elemekből minden igaz rá. Akárcsak a Javaban itt is minden meg van írva, viszont van hozzá egy nagyon komoly IDE, grafikai designer, debugger. Mivel az IDE fizetős, ezért nincsenek benne fél megoldások, nem kontárkodik bele mindenki, amitől rengeteget tud, de semmit sem jól. Képes dll ek betöltésére, képes natív kód hívására, ActiveX objektumok betöltésére, nagyon egyszerű. Mindezek mellett komoly OS supportot is kap, ami csak hab a tortán. Mindezek mellett eléri a teljes DirectX et, akár natív módon, akár a managed kódot, vagy akár az XNA-n keresztül, ami ugye multiplatformos 3D megjelenítést és még sok minden mást tesz lehetővé.

Nekem mindig egyszerű a választás és mindig a C# mellett teszem le a voksom. Egy régi munkatársam, akitől eléggé sokat tanultam, mindig azt mondta:

C# ban ha valami több mint 1 sor, akkor ott elrontottam valamit

 

Igaza is volt. Minden meg van valósítva, amire szükség lehet, és egyre több és több a már amúgy is hatalmas mennyiségű C# Managed Library, amit felhasználhatunk a toolunkhoz.

Mára ennyi, még folytatom, ahol már inkább programozás lesz, mint szövegelés.

WP Pluginok

Na aki erre téved és eléggé figyelmes megfigyelhet pár újdonságot a weblapon.
Kicsit nézelődtem és telepítettem pár érdekes plugint a WordPress hez. Meglepődtem, hogy ezek a pluginok milyen jól meg vannak csinálva, de még jobban meglepődtem azon, hogy ezekből a pluginokból van ingyenes és fizetős verzió is! Persze nem mindegyik fizetős, de van.

Az új pluginok:

  • Rating-Widget – ha megnézitek a bejegyzések, hozzászólások alján megjelent 5db csillag, amivel lehet szavazni, hogy mennyire tetszik neked az adott iromány. Nagyon profi felülete van, ahol lehet állítgatni. Ez is az egyik ingyenes / fizetős plugin
  • SFC – Comment – végre nem kell belépned, hogy commentet írj a blogomra, habár eddig is csak Blekinek okozott gondot :). Mostantól elég a Facebook accountodal belépned. Ugyan ez a plugin adja a Like buttont, és minden egyébb Facebook os dolgot, teljesen ingyenes
  • SFC – Register – regisztráció a Facebook accountdal! Csak egy kattintás.
  • WPtouch – na ez egy komoly plugin! Ha bizonyos okos telefonos böngészővel érkezel Blogra, akkor nem az itt látható theme-t fogod látni, hanem a telefonodra optimalizált változatot, ami nem mellesleg nagyon igényesen néz ki, és ami kicsit még meg is lepett, hogy működött! (Phone, iPod touch, Android, Palm Pre, Samsung touch and BlackBerry Storm/Torch)

Mindegyik plugin nagyon jó, és meglepő módon mindegyik működik is. Annak idején nagyon nem értettem egyet azzal, hogy ilyen open source eszközt használjak, mindenképpen csak saját magam által írt dolgok lehettek jók, de azt mindenképpen el kell ismerni, hogy ha meg is tudnám írni ezeket a dolgokat (amiben kicsit kételkedem) akkor sem végeznék ebben az életben.

AutoIt?!

Egy számomra újdonságról (sokaknak egy régi ismerősről) számolnék be. Ez nem más mint az AutiIt3.
Ez a Windowsos program jó sok mindent tud, leginkább azt, hogy emulálja a billentyűt és az egeret, de nem olyan primitív módon, ahogy azt sok ilyen program teszi.

Az összetett scriptnyelvének köszönhetően komplett GUI-t lehet vele felépíteni, illetve lehet reagálni bármilyen user interakcióra.

Nagyon kis okos tool, ajánlom mindenkinek, aki valami window interakciót szeretne automatizálni!