Szilveszter, karácsony, miegymás …

Persze megint jó sok idő telt el azóta, hogy jelentkeztem, de meg akartam várni a Januárt. Sikerült Mosolygó arc Na de nézzük is, mi minden történt azóta, hogy Bécsben voltunk.

Karácsony:
Az első a karácsony volt. Mindkettőnk szüleinél voltunk, először az enyémekhez mentünk el, majd a Berni szüleihez. Persze mi is lett volna? Zabálás Mosolygó arc először halászlé és rántott hús (persze rántott húst már nem ettem), majd  Berni éknél húsleves. Finom volt minden, rendesen degeszre ettem magam Mosolygó arc Az ajándékok is mókásak voltak. Húgomtól egy kis távirányítású helikoptert kaptam, amivel azóta is folyamatosan játszok, marha jó!

Helikopter

Valami ilyesmi Mosolygó arc eléggé mókás, jó kis szórakozás és rettentően strapabíró kis játékszer. Persze már nem 1 szer full gázzal rohantam neki a szekrénynek, szálltam vele vízre és zuhant le 2 méterről, de azon kívül hogy a leszálló talp eltört (ami semmit nem befolyásol) semmi baja nem esett.

A másik ajándék egy nagy rakat könyv volt! Nem is akármilyen, hanem A Második Világháború Teljes Története. 20 + 1 kötet, nagyon szép, iszonyú jó képekkel, olvasmányos leírásokkal. Nem kevés színes képpel! Azoknak akik szeretik a 2. Világháború történetét mindenképp érdemes megvenni, sokkal sokkal szebb és értékesebb mint a Magyar Nagy Lexikon 10 kötete …

Berni szüleitől kaptunk edényeket. Nem is akármilyet, minden főzőlapra jó, még a nem melegedő főzőlapra is, aminek most nem jut eszembe a neve Mosolygó arc de az eléggé durva, hogy maga a felszín nem melegszik fel, de a kaja megfő benne. Nagyon profi edénykészlet, és mivel a kaja a legfontosabb, örültem(ünk) is neki Mosolygó arc

Eset jött a kettőnk ajándékozása, méghozzá a karácsonyfa mellett, mert hát az is lett ám Mosolygó arc Berninek nem kellett kétségbe esnie Mosolygó arc Én kaptam egy pénztárcát, amitől rendesen meglepődtem, ugyanis kb. 2 héttel előtte vettem egy Luxus pénztárcát, ami drága volt, de legalább vacak … hihetetlen hogy magamnak vacakabbat veszek, mint amit a Berni tud nekem venni. Marha jó a pénztárca, elférek benne, jól néz ki, jól szeparált, szóval jó nagyon, egyetlen baja, hogy sima bőr, és kicsúszik a farzsebemből Mosolygó arc (ma bent is hagytam a Scrum os megbeszélésen a színház teremben)

Szilveszter:
Ki hitte volna, hogy karácsony után a szilveszter jön Mosolygó arc Jó nagy “bulizás” volt, ugyanis eljött a drága húgocskám, egyik barátnője, a Berni öccse, Walcon és a szomszédok Mosolygó arc szóval voltunk rendesen. Persze az iszunk , hányunk, belefekszünk az elmaradt, mint rendesen, már régen kinőttünk belőle, de Emmával táncoltunk sokat, jó volt Mosolygó arc Hajnalban hugi és barátnő, majd Attila és Walcon haza fuvarozása jött, ami azért lefárasztott rendesen, 4 re értem haza, de az én drágaságom megvárt, úgyhogy annyira nem volt rossz haza érni.

Utána már nem kellett sokat aludni, hogy jöjjön az idei év első munkanapja. Hát, már vártam egy kicsit, mert kellett az agytorna. Odabent komoly meglepetések vártak, de az nem ide tartozik Mosolygó arc Az talán nem titok, hogy a Docler támogatja pár munkatársát, hogy tudjanak indulni a Bamaco Rallyn. http://www.safarirace.com/ itt lehet is róluk olvasni. Marha jó lehet egy ilyen Rally, egyszer én is szívesen végig vezetném, persze gyanítom, hogy egy ilyenhez nem 3 évnyi budapesti vezetési tapasztalat kell Mosolygó arc Hát sok sikert nekik, azt hiszem ha a TV lehetőséget ad rá, akkor követni fogom az eseményeket!

Hát az első napok eléggé nehezen indultak, jött a meleg front is és a szünidőben nem éppen este 9 kor feküdtem le alukálni, hogy 7 kor keljek ezért a mai napig nem tudtam igazából magamhoz térni Mosolygó arc

Hamarosan jön a Horvátországi 2. nap leírása! semmi pánik, ha valaki nagyon várná Mosolygó arc

Vacsora

Huh, hát megvolt a vacsi, ami önmagában nem nagy szám, de ez egy igazi Szegedi Halászlé volt! Aki még nem evett ilyet az nem evett még jó levest. Ez egyszerűen fantasztikus kaja! Érdemes kipróbálni, de nagyon vigyázva, mert sok vacak helyen mondják azt, hogy ez Szegedi Halászlé, de valójában nem az, csak valami silány ponty lé.

Ilyen volt

Ilyen lett

huuummmm NAGYON FINIM!! Ajánlom mindenkinek! Pár szelet borzalmasan erős paprikát érdemes belevágni annak, aki szereti az erőset, ilyenkor hallani a Tisza lágy csobogását, és érezni ahogy a nyári szellő fújdogál a parton … jaj régi szép emlékek 🙂

Szegedi halászlé (régi recept)

" Többféle halat: harcsát, kecsegét, pontyot, tokot kell választani, megtisztítani, megmosni, s azután fölbontani (a fölbontásnál vigyázzunk, hogy az epehólyag el ne fakadjon). Ha nem rendelkezünk mind a négy féle hallal, elég három, sőt kétféle is: de lehet harcsából, vagy pontyból magából is ízletes paprikást főzni. Bográcsba vagy lábasba öntsünk 1-2 ujjnyi sós vizet, tegyük rá a darabokra vágott halat azon véresen, de a bográcsot ne rakjuk tele, a forrásra legalább két ujjnyi helyet hagyjunk, öntsünk rá vizet halszínig és tegyük a tűzre. Ha főlés közben kezd habzani, megfelelő mennyiségű karikákra vágott vöröshagymát szórunk tetejére, a habra rakjuk kanalanként a paprikát és ide-oda rázogatással akadályozzuk meg az odaégéstől. Forrás közben meg kell ízlelni és ha szükséges utánasózni, paprikázni; soha se kell föltevéskor annyi sót, paprikát beletenni, hogy az elég legyen, mert akkor igen könnyen elfűszerezhetjük. "

Forrás: http://www.nepmuvesz.hu/vhaz/receptek/halaszlevek.htm