Játék! játék!

Először úgy gondoltam csak a The Settlers Online ról írok, mert arról van mit, de közben leszedtem az Eve Online Trial ját, és azt hiszem érdemes arról is majd szólnom pár szót!

 

The Settlers Online

Nem tudom ki ismeri, ki látta már, kapott Béta kulcsot a nemrégiben indult The Settlers Online című webes játékhoz, ami kifejezetten jól sikerült.

The Settlers Online

Eleinte kicsit féltem a dologtól, mert számomra a Settlers II volt az utolsó igazán jó Settlers játék, az újabbak valahogy már nem voltak olyan jók, ezért is örültem, mikor kiderült van Settlers II 10th Aniversary. Úgy néz ki, hogy Ubi Soft szerint is ez volt a legjobb rész Mosolygó arc

No de most itt van nekünk a Settlers Onlineunk, ami igaz nem a 2. részre hajaz, de  nem is unalmas, nem ronda, nem túl bonyolult és mindezek mellett a készítőknek sikerült eltalálni azt a játék ritmust, ami mellett nem kell ott ülni egész nap, a birodalom szépen fejlődik magától is Mosolygó arc

No de nézzük csak mik is vannak itt!

A játékhoz nem kell más csak egy böngésző és Adobe Flash Player. Úgyhogy kb. azonnal el is kezdhetünk játszani (feltéve ha kaptunk meghívót, ugyanis még csak Beta a játék, de ha jelentkezünk 1-2 napon belül szerintem kapunk Mosolygó arc)

Settlers Online Tutorial 1Megvallom őszintén meg csak 3 napja játszok a játékkal, de még a tutorialon vagyok. Habár nem is tudom, nevezhető-e ez tutorialnak. Inkább az első pálya, ahol megtanítanak használni az interfacet, megmutatják, hogyan kell építeni, bányászni, sereget toborozni.

Maga az alap játék nem bonyolult, nincs túl erőltetve, nem kell benne összetett számításokat és kalkulációkat végezni és nem akarnak 2 hónapja játszó játékosok állandóan megtámadni és elvenni nem csak a nyersanyagaimat, de a kedvem is.

Egyszóval a The Settlers Online élvezetes játék, amit ötvöztek a webes játékok lassú ütemével, ami remek kombinációt hozott ennél a játéknál.

Persze Settlers Online Tutorial 2kellett hozzá ez a játék stílus, de jó választás volt Ubiéktól, hogy pont ezt csinálták meg online.

A játék maga teljesen ingyenes (remélem ez lesz a jövő trendje), viszont mikro paymentes, azaz lehet vásárolni kék kis köveket, amikért pedig a játékban bizonyos előnyöket szerezhetünk.

Amikor elkezdjük a játékot mi is kapunk azt hiszem 100 ilyen kövecskét, ami nem túl sok, de arra pont elég, hogy kipróbáljuk milyen vásárolni, illetve egyből el is csábuljunk, mert pont kihúzott a csávából Mosolygó arc

(na igen, lehet ezt okosan is)

Egy szó, mint száz, ahogy mondani szokták, a Settlers Online jó játék lett, el lehet vele tölteni az időt kellemesen, és nézni, ahogy fejlődik a kis birodalmunk. Az biztos, hogy egy jó ideig még el fog szórakoztatni Mosolygó arc

 

Eve Online

Huha … ugye már nem egyszer kezdtem bele az Eve Online ba, először talán még akkor, mikor megjelent, jó sokat játszottam akkor vele, de egyszerűen kiborított, hogy oda lett minden hajóm, mert nem figyeltem Mosolygó arc

Ezután jóval később újra játszottam, bátyám segített, de nem volt elég játékos bázis a PvP hez, PvE nem nagyon létezett benne, és a kapott pénz, illetve a választott szektorban nem nagyon tudtam érvényesülni kis senkiként Mosolygó arc

Úgyhogy másodszorra is abba hagytam a játékot, viszont most felkeltette megint az érdeklődésemet, főleg, hogy láttam milyen frankó kis videókat hoztak össze az új verziójával (az Eve mindig is szép volt). Most bekerült ugye, hogy a bolygókon is lehet harcolni (ha jól tudom külön előfizetéssel).

Hát letöltöttem az új verziót, persze a 14 napos trialt, gondoltam kipróbálom (sajnos ez nem free …).

 

Az első meglepetés a bejelentkezéskor ért. Igen, mindig szép volt az Eve, de most egy kicsit még szebb Mosolygó arc mindig is a gyöngém volt, hogyha egy játék menüje nem valami béna statikus állókép a háttérben, hanem valami ami mozog. Itt sikerült nekik nem túlzásba esni, de jól néz ki nagyon:

Eve Login Screen

 

A második meglepetés a karakter kreáláskor ért. Millió beállítási lehetőség, ami mellett én magam morfolhattam a karakterem arcát Mosolygó arc

Eve Online kezdés

Az én drága asszonykám utasításai alapján el is készült az új karakterem, ami a látott lehetőségek alapján eléggé egyedi lehet. Ha jól láttam, akkor a beállítási lehetőségek még a fajtól is függenek! (igen, biztos lehet nagymellű nőcskét csinálni).

A következő meglepetés maga a játék volt. Ugyanis nem a megszokott (számomra) hajóban kezdek és onnan aztán soha ki nem jövök, hanem kis emberként jelentem meg (habár hozzáteszem jó lett volna, ha az ember a képernyő közepén van, mint minden normális játékban Mosolygó arc).

A tutorialal kezdődött itt is minden. A régi jó Eve ben nem volt hiba a tutoriallal, vagy legalábbis én nem vettem észre, itt 3 szor akadtam el vele (pedig nem keveset Eve Online oztam már!), szóval az látszik, hogy ide csak be erőltették az új játék módot, de mintha még nem forrott volna ki. Sebaj! Hamar lett hajóm is Mosolygó arc

Eve Online első hajó

Persze nem egy hatalmas, óriási csatahajó, de legalább nem a kapszulámban röpködök.

Eve Online első hajó

 

Persze szerencsémre, pont szerver leállítás volt, mikor beléptem, úgyhogy nagyon nem tudtam kijátszani magamat, majd este visszatérek kicsit, ha az én drága asszonykám engedi Mosolygó arc

Mindig is jó elgondolás volt az Eve Online, nagyon szép, hangulatos, ámbár valami hiányzott belőle, az akkor énemnek, de manapság azt veszem észre, hogy kiöregedtem a püfölős játékokból, és egyre inkább valami nyugodtabbra vágyok, főleg úgy, hogy egyedül játszok.

Megnézzük a 14 nap alatt megtetszik-e újra az Eve Mosolygó arc

Panzer Corps

Igen igen egy játék már megint! Méghozzá nem is akármilyen, hanem a Panzer General remake je a Panzer Corps! panzer-corps-Logo

Aki esetleg nem ismerné a Panzer General-t annak elmondom, hogy talán az eddigi legjobb körökre osztott stratégia volt, amit eddig láttam! A nevéből kitalálható, hogy II. Világháborús játék, ahol a kampányt a német oldalon játszhattuk, a cél pedig ugyan az, Európa / a Világ elfoglalása! A játékban erre volt is lehetőség, ha az ember az elején ügyesen játszott, 1941 ben partra szállhatott Angliában, majd onnan az Egyesült Államok keleti partvidékén és irány Washington! Persze komolyabb nehézségi beállításnál (értsd Hard) erre nem sok esély volt Mosolygó arc

No de nézzük a Panzer Corps ot. Már említettem, hogy a remake ek milyen botrányosan szoktak sikerülni (ugye a Mindíg csak a hülyeség … című írásban erről már esett szó Mosolygó arc), de ezzel szemben a Panzer Corps –t valahogy sikerült jobbra megcsinálni, mint az eredeti játékot! Bombing Cracow

Először is a játék grafikáját jelentősen felhúzták, de nem erőltettek bele újfajta perspektívát (ami miatt számomra a Panzers 3D komolyat bukott!). Az egységek 3D modellekről lettek renderelve ugyan olyan beállításban, ahogy az eredetiben volt.

Fejlesztettek az effekteken is, minden sokkal sokkal látványosabb, de nem zavaró, nincs eltúlozva, egyszerűen felismerhetőek.

A GUI is sokat változott, mivel több hely van (ugye nem 320×200 Mosolygó arc) ezért sokkal több mindent kitettek, de a térkép így is jól átlátható maradt (arról nem is beszélve, hogy a görgővel ki és be lehet zoomolni)panzercorps_GustavStats

Az egységeken nem változtattak, viszont kerültek be új egységek, amik egyáltalán nem rontottak a helyzeten, sőt! Jelentősen érdekesebbé és “valódibbá” tették a csatákat!

Van pár új feature is, ami bekerült a játékba, mind olyan, ami vagy könnyített a vezérlésen (nem a játék meneten!) vagy olyan, ami sokkal élvezhetőbbé tette a játékot!

Itt már nem 3 szint van (Easy, Normal, Hard), hanem 5, így kicsit jobban be lehet lőni, mi az ami még szórakoztató, de nem túl könnyű.

Játék közben azon egységek, akiknek van transzportja, azoknál automatikusan mutatja, hogy be kell “csomagolni” ahhoz, hogy odáig eljusson. Ha ilyen mezőre kattintunk, akkor a becsomagolást magától elvégzi, majd a következő körben kicsomagolva kezdi a kört az egység! (mondhatjuk: VÉGRE! Mosolygó arc)

Másik újítás a vonat. Az eredetiben volt hajó, repülő és teherautók, itt bejött a vasút is. Olyan városokban ahol van vonat állomás feltehetjük az egységeinket a vasútra és elvihetjük Őket jó messzire. A vonat 1 kör alatt rengeteg utat tud megtenni, de ugye csak ott, ahol van sín!

Hős

Nem kihagyható a Hősök bevezetése a játékba! A Panzer Generalban is volt már, hogy az egységek kitüntetéseket kaptak, amiket megnézhettünk az adat lapjukon, de úgy különösebben sok jelentősége nem volt, vagy legalábbis én nem vettem észre. Viszont a Panzer Corps ban (persze ugyan úgy vannak kitüntetések) az egységek között hősök születnek, amikről a program értesít is minket! Ezek az egységek pedig bónusz értékeket kapnak, amiktől jobban harcolnak! Szóval a Hőssel rendelkező egységekre érdemes extrán oda figyelni!

 

Egyszóval a Panzer Corps egy nagyszerű játék és bátran ajánlom mindazoknak, akik szerették a Panzer Generalt, egészen biztos, hogy ez a játék is tetszeni fog nekik!

Harcra fel!

Érdekességnek ajánlom: http://www.achtungpanzer.com/ – sok sok II. Világháborús német tank és leírás, történetek, képek, információk!

Lakás és miegymás …

Megint egy nagyobb szusszanat után írok, de hát ez már csak ilyen, ha nincs idő, nincs idő Szomorú arc

De legalább jó hírekkel szolgálhatok, ugyanis végre megérkezett a nappali bútor, amit hajnali 2-ig szerelgettünk is a Bernivel serényen. A végére már nagyon elegem volt, de jól néz ki. Nagyon élvezem, hogy a TV állvány nem akkora, hogy éppen csak elfér rajta a TV, hanem bőven van hely mindennek.

Ha már a mindennél tartunk, akkor jöjjön egy kis kütyü parádé, mert hát mi más is lett volna, persze, hogy vettem pár igencsak hasznos holmit (a Berninek!)! Mosolygó arc

Menjünk sorrendben szépen. Az első egy LG Portable Theater multimédiás merevlemez, (lg.com/hu) ami eleddig igencsak bevált. Kényelmes kis eszköz, lejátszik mindent amivel eddig megpróbálkoztam. Amikor megvettem másnap azonnal Firmware-t próbáltam rajta frissíteni, amivel ott helyben gajra is vágtam, de szerencsére az LG adott ki hozzá hivatalos verziót (ami állítólag magyar, de semmilyen magyarítást nem találtam benne), amivel sikerült helyre raknom a kicsikét, úgyhogy nem csak kidobott pénz volt. Kifejezetten igényes, jól néz ki, jól mutat a nappali bútoron Mosolygó arc

 

A másik a Kinect, amit az XBox hoz vettünk. Na ez egy marha jó találmány! Rettentő mókássak a játékok és jól át is mozgatják az embert. Persze pont egy Airsoftozás után sikerült össze barkácsolnom, úgyhogy a végére már teljesen hulla voltam. Átjöttek ismerősök is kipróbálni, jövő héten már Ők is vettek egyet (nem is tudom, ilyenkor kapok-e valami bónuszt az MS-től Kacsintó arc). Amúgy aki megteheti annak javaslom a beszerzését, nagyságrendekkel jobb mint a Wii.

Több játékot is kipróbáltunk, először is a Kinect Adventures –t, ami Önmagában is több játékból áll. minden féle mozgós, pörgős sport játékok, eléggé mókás Mosolygó arc

Ezután jött a Dance Central, ahol táncolni kell. Egészen olyan mint a Guitar Hero, csak táncban Mosolygó arc hát itt lehetett derülni a tánctehetségeken, főleg mikor hirtelen feltűnt a free style mód Mosolygó arc

 

A Your Shape: Fitness egyszerűen letaglózott. Mindent lemért, karhossz, láb hossz, bicepsz, tricepsz, majd jöhetett a torna, amiből eléggé sok féle van! Nagyon nagyon szuper progi, aki kicsit fitneszezni akar, annak kb kötelező legalább megnézni és el ámulni, hogy hol tart már a tudomány!

 

 

 

Na és a gyerekeknek, egyszerűen kihagyhatatlan (gondolom minden ilyen újítást így fogad az ember Mosolygó arc minden kihagyhatatlan), a Kinectimals. Ennek a programnak a kitalálói nagyot kaszálhatnak, vagy legalábbis remélem kaszálnak, mert egyszerűen fantasztikus “játék”. Tigrist vagy párducot, vagy ilyesmi állatkát kell benne simogatni, meg játszani vele, de az egész animációt, viselkedést, nagyon mókásra fogták. Még felnőtt fejjel is (habár szeretem a cicusokat) tök jól eljátszottam vele Mosolygó arc nagyon nagyon aranyos! A gyereket le lehet foglalni vele jó időre szerintem Mosolygó arc persze jobb lenne, ha magyarul beszélni (kevés 4-5 éves magyar gyerek beszél folyékonyan angolul sajnos …)

 

De, hogy itt se legyen minden fenékig tejfel, kipróbáltuk a Sonic Free Riders-t is, ami komoly csalódás volt. Erősen olyan érzésem volt, hogy egyszerűen csak gyorsan kiadták Kinect re is, hogy hozzon még több pénzt, de a fáradságot már nem vettek, hogy normálisan lehessen irányítani. Szóval ez a progi nem volt jó.

 

Hát plusz kütyüből ennyi, viszont jó hír, hogy sikerült az XBox360 –t és a Windows Media Centert össze kötni, és a Boxon keresztül tudjuk lejátszani a gépen levő videókat! Hurrá! Mosolygó arc

Il-2 Cliffs of Dover

Tudom már megint elhanyagolom a blogocskámat, és olyasmikről írok, ami nem sok embert érdekel, de hát ez az internet szabadsága Mosolygó arc és most is miről lesz szó? Hát nem másról, mint az Il-2 Sturmovik Cliffs of Doverről. Keresgéltem valami új háttérképet a desktopomra az eddigi WoW screenshot  helyett, és nem nagyon találtam normális Il-2 Wallpapert, persze a legjobb amit találtam a hivatalos oldalról való, de remélem, minden Il-2 rajongó talál valami jót itt.

Jöjjön hát a lista:

Egy eléggé komoly kép gyűjteményből, persze a legfontosabb  A Bf-109E Bf-110 esek köteléke
Defiant a csatorna felett Defiant vs Bf-109 dogfight
Defiant vs Bf-109 dogfight 2 Hurricane
Bf-109 Cockpit Ju-88

Remélem van olyan ami tetszik! Ha találsz még jókat, vagy van saját, akkor írd meg ide egy postba!