Sherlock Holmes 2

A hétvégén az én drága párommal úgy döntöttünk, hogy elmegyünk moziba és megnézzük a Sherlock Holmes második részét.
Sherlock Holmes 2

Maga Sherlock Holmes története kifejezetten érdekes, sőtt, a két színész, Rober Downey Jr. és Jude Law is kifejezetten tetszenek, bármilyen filmben is szerepeljenek.

Itt szokott jönni a de, úgyhogy jön most is. Sajnos úgy veszem észre, hogy napjaink Hollywoodjában nem számít más, csak hogy egy film legalább 2 órás legyen.

Sajnos ugyan ez történt ezzel a filmel is. 2 óra … amit semmi sem igazol. Habár a Holmes sorozatok sok sok órát tesznek ki, itt a sztori egyszerűen nem volt elég, hogy kitöltsön 2 órát (habár elég is lehetett volna).

A fim első másfél órájával nincs baj, ott az ember még elvan azzal, hogy nézi az múgy egésszen látványos jeleneteket, mosolyog az alkoholista, önpusztító Holms-on, sajnálkozik ez az iránt, de utánna már nehéz bírni cérnával.

Habár szerintem sok olyan szál volt a filmben, amit sokkal jobban ki lehetett volna fejteni, ezáltal akár 2 óra fölé nyújtani a hosszt, de sajnos ez nem történt meg. Egyszerűen el lett vágva, vagy hamar le lett zárva.

Ugyancsak hiányoltam a filmből azokat az elemeket, amikkel Moriaty igazi bűnözővé, hihetetlenül elképszetően hatalmas technológiai borzalommá válik. Persze volt pár fura ágyú lövedék, meg a 1ö lövéses autómata pisztoly, de valahogy ez nem igazán nyűgözött le.

Sherlock Holmes sem az, akit az eddigi soroyatban megismertem, habár ez a legkisebb baj, de akkor is jó lett volna, ha kicsi nyomozás is van a filmben, nem pedig csak egy szimpla látványos akció filmet kapunk, amit elég végig nézni tompa agyal.

No, de a sok rossz ellenére nem egy rossz film, nagyon látványos, érdekes, izgalmas, de semmiképpen sem mozi barát. Otthon a kényelmes heverőröl szabad megnézni, máskülönben komoly ülési zavarokat okozhat Smile

Luke, adj életjelt …

Szinte már már a mottóm lehetne, hogy megint milyen régóta nem írtam ide semmit. Ez részben annak köszönhető, hogy rengeteg munkám volt, plusz itt az utolsó pár napban még beteg is lettem, de ez persze közel sem jelenti azt, hogy ne történt volna egy csomó minden!

Kezdjük hát 🙂

Először is megjelent a Nadirim újabb verziója, vagy hát végre releaseltünk egy rendeset végre 🙂 Nagyon szépek az új területek, sok mindent újra állítottak, vagy végre beállítottak, így maga a játék nagyságrendekkel jobb lett! Valamelyest ez a játékos számon is megmutatkozik, de még nem az igazi, úgyhogy mindenki jöjjön NADIRIM ezni!

Viziszőrny Az első szörny, akit le kell győznünk!

 

Szemét város

Szemét város

 

nadirim_3

Az új random combat háttér 🙂

Szóval jó sok minden változott, nagyon látványos, sokkal sokkal érdekesebb, végre vannak boss fightok, értelmes itemek, questek, minden ami kell, persze sok sok feature hiányzik még, de ami késik!  😉

 

devgru DevGru! Elkészült a DevGru honlapja! Remélem sok hasznos információ lesz rajta, a rengeteg élmény beszámolóval és a frankó képekkel együtt! 🙂

Végre sok játék volt az idén, élveztem is nagyon és borzalmasan zavar, hogy most az utolsó 2 játékra, ami kifejezetten jó is volt, nem tudtam elmenni. Az egyik a munka miatt a másik ez a rohadt betegség miatt hiúsult meg …

A bátyám rengeteget segített, megcsináltatta az M4 esem, új, modern aksival, elintézte az M14 esem fejlesztését is, végre komoly mesterlövész puska lesz! Szóval jól alakulnak az Airsoftos dolgok, remélem az idén mindkét megmaradt játékra tudok menni!

 

 

Az autóval is történtek dolgok … sajnos a kuplung megadta magát, amit még a jó kis Fiat szervizbe tettek bele, jó sok pénzért, mert hát persze, hogy nem garanciális a probléma (de legalább azóta a Fiat Magyarország nem zaklat kéretlen levelekkel … hatott a feljelentés úgy látszik …).

Szóval a kuplung megadta magát, trailert kellett hívni és 3 napig BKV val kellett járnom!!!!! még szerencse, hogy Berni tartotta bennem a lelket … elszoktam a BKV csodálatos lététől …. egyszerűen borzalmas volt 🙂

 

A macskák! Igen, igen, van velük is hír, de szerencsére jó hír! Fox megmentett egy kis cicát, ami most nálunk vendégeskedik pár napig!

Macska

A kis macsek fiú, azonnal elkezdett Pöcivel és Zabival játszani, nagyon aranyos és még nincs neve!! Szóval ha van ötleted nyugodtan írd meg a megjegyzések közé!

Most is itt rohangálnak és a 2 nagy macskát kergeti, hihetetlen, hogy Zabracsek hogy fél tőle 🙂

Pár napig nálunk marad, úgyhogy lehet majd nyúzni, meg szeretgetni, kíváncsi vagyok, mennyit fogunk tudni aludni tőle, mert a másik kettővel eléggé nehéz időszak volt, amikor ekkorák voltak. Ja azt nem is említettem, még csak 3 hónapos a kisöreg 🙂

Akartam róla képet csinálni, de egyszerűen nincs olyan eszköz, ami rögzíteni tudná, ahhoz túl gyors.

 

 

FILM FILM FILM FILM! … akár egy borzalmas TV műsör is jöhetne most, de nem, megint megnéztünk pár filmet!

Először is talán a Casablanca-t említeném! Egyszerűen letaglózott a film (nem most láttam először :)) 1942 ben készült, és 1941 ben játszódik! Persze mondhatnánk, hogy nagy dolog, az NCIS is napjainkban készül és játszódik, de akkor Casablanca éppen tombolt a 2. Világháború, Európa tűzben égett és 1941. december 7, én ugye Amerikát is megtámadták a Japánok, úgyhogy nem volt olyan könnyű csak úgy kimenni a rétre, német egyenruhákat szerezni és épp erről filmet csinálni, de ettől függetlenül egyszerűen filmtörténelmi csoda készült szerintem! Ma is roppant izgalmas, pedig összesen 4 et lőnek benne (3 an :)), van benne némi szerelem, de semmi meztelenül ágyba döntés, ami nélkül azt hiszik manapság, hogy el sem lehet adni semmit …

Egyszerűen csodálatos, tökéletes film, úgyhogy, ha valaki esetleg még nem látta, akkor mindenképpen ajánlom nézze meg! Persze nem egy Tripla X, úgyhogy aki mégis csak ennyire vágyik, annak csalódás lehet 🙂 Mindenki másnak egészen biztos, hogy nagyon jó kikapcsolódást fog nyújtani! … lehet megnézem még egyszer 🙂

 The Pillars of the Earth-Gallery-Sam Claflin as Richard, Donald Sutherland as Bartholomew, Earl of Shiring, & Hayley Atwell as AlienaThe Pillars of the Earth © 2010 Tandem Productions GmbH, Pillars Productions (Ontario) Inc., Pillars Productions (Muse) Inc. All rights reserved.

A másik, amit most sikerült megnézni, az a Katedrális.

Nagyon bejönnek az ilyen filmek, ahol egy egész történetet dolgoznak fel és nem csak a főhős egy napját 🙂

A középkor Angliájában játszódik és egy katedrálist akarnak építeni, ahol a király, az egyház és az “egyszerű” nemesség próbálkozik sütögetni a saját pecsenyéjét … rengeteg intrika, cselszövés, némi harc, szerelem, szex, mindez rettentő komoly és kifejezetten tehetséges kezdő színészekkel, jó szereposztással! Úgyhogy ezt is csak javasolni tudom mint egy laza 8 órás elfoglaltságot 🙂 (8 x 1 óra az első évad)

 

Volt még pár film … Zöld lámpás, ami nézhető bőven, főleg, hogy az eredeti sztorit én nem ismerem, Koszorúslányok, ami sokszor eléggé mókás volt … és biztos van ami eszembe sem jut 🙂

 

Hát ennyi minden, és még egy csomó olyan dolog, amit már régen elfelejtettem!

Réges régen egy messzi – messzi …

 

Hát igen, milyen nagyon régen is volt, hogy ide írtam bármit is, amiért kaptam is a fejemre innen onnan, de most korrigálom.

De mivel nincs sok időm, így sok minden nem jut mára, főleg mert a drága Bleki itt csámcsog a fülembe, hogy menjünk még 1 szer utoljára (vagy utolsó előttre) meginni egy Monstert … itt még mindíg 300 Ft. Smile

No, de egy újabb filmremekkel bővült eddigi repertoárom, amit meg is osztanék minden erre tévelygővel, és ez nem más mint a Fekete Halál (Black Death) című film, amiben Sean Bean játsza a főszerepet, aki a Trónok HArcában alakított hatalmasat. Emiatt reméltem, hogy itt is egy remek produkciót láthatok, de sajnos tévednem kellett … egy újabb film, ami csak felidegesíti az embert és bizonyítja, hogy az egyház még mindig az élen áll a történelem legkegyetlenebb rezsimjei listáján …

Black Death

Maga a film nem a leglátványosabb, komoly csatározások sincsennek benne, se mágia és kicsit sután jön ki a történet is, persze lehet ilyenek voltak az emberek a közép korban. Ettől azért egyszer meg lehet nézni, csak utánna megint nem megy az ember egy ideig templomba Smile

Csata: Los Angeles

Tegnap este sikerült végre megnézni a Föld invázója – Csata: Los Angeles című filmet. Hát mit is mondjak. A kritikusok mind azt írták, hogy nincs benne semmi sztori, ezért nem jó film, aminek én örültem is, egy földön kívüli támadás közben nem sok kedvem van a szerelmi háromszögekhez, meg a borzalmasan mély apai érzésekhez, csak a film elején húzzák meg a ravaszt a végén meg engedlyék el. Az Alien 2. ben maximumig pörgették az ilyen filmekben elviselhető sztori szálat.

 

Csata: Los Angeles
Csata: Los Angeles

 

De sajnos be kellett lássam, hogy a kritikusaink nagyobb semmirekellők mint gondoltam. A filmben van sztori, igaz kissé elcsépelt, meg persze teljesen felesleges, de hát sajnos ma már minden amerikai katonás filmben benne van a bukott hős, akit mindenki szeret, mert hát ugye népszerűsíteni kell a hadsereget.

No, de a film. Én személy szerint eléggé nagyot csalódtam benne. Azt hittem majd valami nagyon látványos borzalmasan lövöldözős, robbantgatós, rémes földön kívülis lesz, ehhez képest mászkálnak egy kicsit a ködben, meg a sötétben, látnak pár nagyon elmosódott földön kívüli sziluettet. Amikor közvetlen közelbe kerül egy akkor is félhomály van, és éppen “pörögnek” az események, így sokat nem látni belőlle. A hadseregtől kaptak pár helikoptert, meg 1 tankot … de ezt azért a jó öreg A függetlenség napja is símán felülmúlta.

Szóval fura volt, itt ott kissé unalmas is, mert hát már jó előre lehetett tudni, mi fog történni, mivel láttuk mar millió másik filmben kb pontosan ugyan ezeket a jeleneteket, csak lehet éppen Tigris tank volt az UFO repülő helyén. Ettől függetlenül aki nagyon oda van az Amerikai Tengerészgyalogságért, vagy az UFO kért, annak ajánlom a filmet, mert végülis nem kínszevedés, de aki jól akar szórakozni valami UFO támadós filmen, annak inkább a Függetlenség napja való.

Remélem azért lesz még ilyen film, ahol jönnek az Alienek és mi jól szétrugjuk a hátsójukat, csak ne legyen újabb Világok Harca, vagy Csata: Los Angeles 🙂 se a sztori nem kell se a köd.

Szabi!!!!

Igen! Elkezdődött a szabadság, egészen Január 3. ig itthon leszek. Persze a pihenést mivel kell kezdeni? Egy kis munkával Mosolygó arc de úgy néz ki azzal most végeztem, úgyhogy kezdődhet a normális pihi.

Holnap megyünk az én drága húgocskám szalagavatójára. Már várom, nagylánylett a kis pisis Kacsintó arc el se hiszem. Remélem az érettségi is simán megy majd neki.

Vasárnap pedig Bécs! Karácsonyi vásár! Már azt is várom, nagyon nagyon remélem sikerül találkozni Ágosttal, nagyon régen láttam már. Pár telefonváltáskor jókat röhögtünk Mosolygó arc rá is vett, hogy Panzer Generalozzak Mosolygó arc újra.

Na de nézzük a filmeket. Aki azt hitte nem néztem egyet sem, az tévedett.

Shrek A vége fuss el véle. Eléggé vegyesek az érzéseim. Sokkal jobb, mint az előző részek, de hát köze sincs az 1. részhez (tudom, tudom, a folytatás mindig rosszabb, mint az első rész, csak hogy ez azért sok helyen nem igaz (Star Wars IV, V, VI, Vissza a jövőbe I, II, III, stb.). Hát sokat nem mondhatok, kicsit visszaemlékezés az előző részekre, de nagy durranás nincs benne. Aki Shrek fan, annak érdemes megnézni egyszer.

A másik film, a Pancser Police. Még nem sikerült végig nézni, mert munka volt Mosolygó arc de nem tűnik rossznak. Kemény vígjáték, habár pár poén kicsit erőltetett, de mindenképpen érdemes megnézni annak, aki szereti Mark Wahlberget és Will Ferrellt, akik a 2 főszereplő.

Javaslom a filmet azoknak, akik szeretnének nevetni kicsit a két balféken.