BlackBerry OS 6.0 ???!!!

Ééééééssss igen! Itt a 6 os OS a BlackBerry re. 1- 2 képet láttam arról, hogy hogyan fog majd kinézni, és remélni se nagyon mertem, hogy a 9700 Boldra is ki fog jönni, de hála Meier barátomnak, aki informált, tegnap felinstalláltam az új OS-t a telefonomra.

Hát komoly változások történtek. Amikor először láttam a BlackBerry 5 öt, megijedtem. Komoly grafikai visszalépés volt az Iphone vagy akár a Windows Mobile után. Egyszerűen borzalmas volt. Sima fekete betűk egymás alatt … ez volt a menü, minden elem csak egy odadobott, kifejezetten gyengén megrajzolt elem volt.

Nah de a 6 os OS. Rengeteget léptek előre, feltételezem az Iphone és a Windows Mobile 7 miatt. Az alap felület (ami eddig is igényes és viszonylag mutatós volt), most még többet fejlődött. Nem csak hogy szebb lett, de használhatóbb is. Végre nem pattognak a dolgok, hanem csúsznak, fadelnek, mozognak.

Maga a Tálca is jobb lett, nem egy új ablak, hanem rácsúszik a kezdő képernyőre. Mind a tálca, mind a főképernyő is “fel lett osztva”, illetve, több lett belőle. Létrehoztak kategóriákat, amik között lehet lapozni, így igazából nem is 1 tálcád van, hanem több. A programokat sokkal jobban lehet rendezni.

Nah de a leglényegesebb szerintem, hogy a belső menü rendszert teljesen újra dolgozták. Eltűntek a nagyon ronda fekete betűk egymás alól, helyette egy igényes, elegáns és szép menü lett.

Ilyen volt …

BlackBerry 9700 OS5

és ilyen lett …

bbos65_360x480

 

Jelentős grafikai javulást értek el, ami sokkal vonzóbbá teszi a telefont szerintem mindenki számára.

A fórum ahonnan leszedhető a 9700 ashoz az új OS, és számos hasznos leírás található! Fontos, hogy elolvasgassuk Őket, hogy az update után is működjön a telefonunk! Mosolygó arc

http://forums.crackberry.com/f95/leaked-9700-os-6-0-0-344-findings-fixes-545423/

Sok sok minden :)

Üdv mindenkinek aki erre jár. Nagyon régóta nem írtam már, és ez az idő alatt azért történt is jó pár dolog.

Nem is tudom hol kezdjem, talán sorrendben, vagy inkább ahogy az eszembe jut 🙂 ez lesz az esélyesebb.

Nos, talán ami fontos, hogy sikerült meggyógyulni nekem is és az én drága asszonykámnak is. Mindketten jobban vagyunk, de azért már érezzük, hogy jön a tél. Borzalmasan rossz idő volt a héten, főleg pénteken.

Voltunk a Lidl ben is a szomszédasszonnyal, találtunk egy egész finom kis party koktél italkát, akcióssan 199 ft / üveg áron, ami egész korrektnek tűnt. Kóstolóba vettünk 3 at, finom volt, még nekem is ízlett és nem erős, de azért megéreztem 🙂 nem is szabad 1 nél többet inni, erőltetem is magamra, mert a végén még baj történik. Nah, de ma vissza mentünk, hogy akkor veszünk 1 kartonnal a bulira, meg is volt, de 1 nap alatt 199 ről 299 re nőtt az ára, amit persze nem néztem, szóval kicsit többe került mint számoltam 🙂

Ma volt (a buli) Emma szülinapja. Jaj nagyon aranyos kislány. Az anyjától azt az információt kaptam, hogy kisvasutat akar. Elmentünk a Cora ba, ahol hát … ki kell jelentsem nincsen játék osztály. Nagyon gagyi vackok voltak 8-10.000 ft ért, ezért aztán elmentünk az Árkádba, hátha ott találunk. Mázlink volt. A Játéksziget nél volt kisvasút. Először Ők is azt a gagyit mutatták, ami a Coraban volt, aztán átnyargaltunk a Picohoz, ami 24.000 ft körül mozgott. Ez meg azért túl drága és összetett egy 4 éves kislányak, de volt egy amolyan Pico koppintás, persze Kínából. Ez olcsó volt 8.000 ft és nem is tűnt olyan rossz minőségnek (hozzáteszem nem is az). Noh, nem is kellett több megvettük. Ma odaadtuk a gyerkőcnek, erre apukája úgy rá kattant, hogy csak nah 🙂 Azonnal olyat kellett építeni a sínekből, ami nincs a leírásban, persze a szőnyeggel alagutat, át az asztal alatt 🙂 az külön mókásvolt, amikor Pöcök (a macska) bebújt az alagútba és jött a vonat 🙂

Kicsit újra a Blackberryről. Ugyanis leszedtem a fejlesztő eszközöket hozzá, és a Theme buildert is. Kicsit féltem, hogy gagyi lesz és nem tudok hozzá normális themet csinálni. Noh, a theme builder nem is gagyi, egész könnyű volt. Kb 2 nap alatt csináltam vele 1 Nadirim os themet, nagyon frankó lett, jól néz ki, jól működik, csilli villi és végre olyan, amilyen nekem kell (az elrendezés és a Today képernyő). Hát nagyon nem akarom dicsérni, de … nahh 🙂 szuper lett.
Nemsokára lehet le is lehet majd tölteni.

Mi is van még. Jahh a meló. Hát arról nem nagyon számolhatok be, de talán annyit, hogy huh … nekem leesett az állam arról, amit láttam a játékból! Nagyon érdemes lesz majd kipróbálni, hát még játszani majd vele. Lett is egy index cikk, amit pénteken olvastam: index.hu

Telefon, telefon, telefon …

Ez most egy hosszabb írás lesz, és lehet elsőre nem is lesz kész, így ha olvasod és még nincs újabb post, akkor érdemes megnézni, hogy a végét is láttad-e már. Ha már van újabb post, akkor ehhez max csak kommentekbe írok hozzá.

Drága Ati kollégám felvetette, hogy írhatnék egy összefoglalót a telefonokról, amiket ismertem, azaz csak a nagyobb “kategóriákról”: Windows Mobile (6.5 és előtte ugye), IPhone, Andriod, BlackBerry. Szeretném leszögezni már itt az elején, hogy ez az én véleményemet tükrözi majd, nem vettem alapul minden féle statisztikákat, nem néztem utána a legmélyebb technológiai dolgoknak … egyszerűen csak használtam (Windows Mobile ra fejlesztettem a GPSTunernél, így WM nél néha majd belekapok kicsit a Microsoft MSDN jébe is talán ;))

  • Windows Mobile
    A Windows Mobile egy érdekes állatfajta, hogy mást ne mondjak. Számomra az első igazi okos telefonok, amiket az Eten szériával ismertem meg. Rengeteg minden tudnak, tudhatnak, a Windows Marketplaceről (amit sose ismertem) sok programot le lehet tölteni, vannak ingyenesek, vannak fizetősök, egy valami szinte mindegyikben ugyan az: igénytelen, elmaradott, ócska. Ez talán a nagyon drága, designos autós navigációs szoftverekről nem mondható el. Felhasználóként annyit láttam, hogy erősen a Windows 3.11 és korszakban él még a Windows Mobile 5 (Windows Mobile Wiki), és a sok sok fejlesztés ellenére is rengeteg gyermek betegsége volt. Fapadosabb mint 1 Linux és az már nagy szó! Wifizés az már különlegesség, Bluetooth kapcsolat kiépítése egy külön műsorszám ha a Windows Mobile megmakacsolja magát. A PC-n lévő Windowshoz lehet leszedni egy ActiveSync alkalmazást, ami képes minden féle porton csatlakoztatott Windows Mobile al kommunikálni. Ez a hivatalos szöveg, a tapasztalatom az, hogy ez a dolog nagyon nagyon könnyen félre tud siklani, ráadásul úgy, hogy 1 szer nem ismeri fel a telefonodat az ActiveSync, akkor vége, nincs tovább. Windows reinstall, vagy új telefon vásárlás. Nah de mire is jó ez a progi? Hát tudsz partnerlistát, meg emaileket, meg minden baromságot szinkronizálni egy Microsoft Exchange serverrel, ezen keresztül tudsz programokat telepíteni, azaz úgy általába véve kommunikálni egy Windows Mobile os telefonnal. A progi nélkül NEM! Szóval minden csatlakozásnál erősen kell izgulni, hogy a Windows nehogy elhasaljon. Volt példa, hogy tökéletesen működő kapcsolat egyszer csak leállt, majd a lehúz, visszadugra a Windows már nem ismerte fel a telefont.
    A Windows Mobile 5 öt volt szerencsém nem túl sokáig használni, látni, érezni, kedves Cucka barátom lecserélte a készülékeimen az 5 öst, 6 osra. Ez már csilli villi, szuper szép! Kezdőlap. Ugyanis a csillogást csak a mobile első képernyőjén csinálták meg (felhasználóként annyit lehetett látni, hogy a csúnya kék taskbart kicserélték kicsit áttetszős, domborodó zöld taskbarra), a belseje ugyan az a ronda Windows 3.11 maradt. A programok sem lettek okosabbak, vagy hibatűrőbbek, a Marketplace en is akkortájt 1-2 ezer alkalmazás volt fent. Egyszóval Windows Mobile 5, 6, 6.5 öt egyszerűen nem érdemes vásárolni, maximum arra, hogy valami autós navigációt futtassunk rajta, de arra jó egy Windows CE-s eszköz is (azaz jobb :)).
  • IPhone
    IPhoneom akkor lett, amikor bejött Magyarországra. Az elsők között vettem meg, az Apple IPhone 3G terméket. Szerencsére épp új telefon kellett, mert a Windows Mobile-t akkor már nagyon untam 🙂 Eleinte fura volt, sőt! idegesítő, hogy csak ITunes al lehet programot leszedni hozzá, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ez a legjobb dolog. Minden nagyon egyszerű volt, csak kiválasztottam ami érdekelt, és már jött is le, ment fel a telefonra. Mindezt persze a telefonról is megcsinálhattam, volt külön app, nem kellett weben szemetelnem, nem kellett semmire sem figyelnem. Szoftver vásárlásnál sem kellett semmi különlegeset csinálni, mivel a bankártya számom jó előre megadtam! Apple azt is megengedte, hogy amikor először vásároltam, akkor épp nem volt pénz a kártyámon. Ez nem volt gond, az app lejött használhattam, csak szóltak, hogy amíg nem egyenlítem ki a számlám, addig nem lesz sem frissítés, sem más app letöltés. Azért ez eléggé korrekt! De volt még ilyen meglepetés rendesen, pl letöltöttem egy Putty klienst az iphonera, egy teljesen free alkalmazást, majd azt valamikor töröltem. Eltelt 1-2 hónap, rájöttem, hogy mégiscsak kell, de akkor már ugyan ez az alkalmazás fizetős volt. Gondoltam megveszem, mert amellett, hogy jó volt a progi és ismertem, az ára kemény 250 ft körül mozgott. (Apple store ban nagyon nagyon sok a 75 euro centes játék, ami kb 250 ft?). Elindítottam a letöltést, és Apple szólt, hogy annak idején én ennek a programnak leszedtem az ingyenes verzióját, úgyhogy ezt is ingyen kapom meg. Mondom MI???? 🙂 és valóban, még azt a szaros 200 x forintot sem kellett kifizetnem :). Ez az Apple store. Maguk az alkalmazások, akárcsak a telefon OS-e rettentően igényesek voltak. Csilli villi mindenhól, pörgőt, mozgott, forgott, zenélt. IPhone al tudtam videót nézni az otthoni gépről, amit tudtam irányitani VNC, TeamView, RDP, stb, stb vel. Wifi, Bluetooth mindegy mi volt, az Iphone könnyen rátalált, beállította magát, használta. Nagyon nagyon könnyed, kényelmes, rengeteg funkcióval. A kijelzője, az érintő képernyő nagyon jó, nem karcolódik, viszont nekem kosz ment az üveg alá. Nem tudom hogy, de eléggé zavaró volt. A másik hátránya az IPhone nak, ami talán egy mai 4es generációsnál nem jön elő, hogy borzalmasan lassú. A menü váltás belassul, a ki be lépés lelassul. Ez eléggé idegesítő volt ahhoz, hogy le is cseréljem egyből. Összességében az IPhone egy nagyon jó telefon.
  • Android
    Hát a Google OSével duruzsoló telefontól jó sokat vártam, viszont annál kevesebbet kaptam. Maga a telefon nem rosz, az OS sem lenne rossz, de kicsit túl Linuxos. Ha a HTC nem csinált volna hozzá Widgeteket, akkor komoly bukás is lehetett volna. Valahol az IPHone és a Windows Mobile között van. Szerencsére jóval több alkalmazás van rá, viszont eléggé sok az igénytelen és béna. Egyszer próbáltam rá OS-t frissíteni. Ami a T-Mobile nál van az az 1.5 ös O Sel fut, ami kijött az meg a 2.1 es. Hát nem sikerült. Fórumokat nézegettem, ott azt mondták, hogy valami orosz hackelt romot szedjek le, majd tegyek fel, meg formázzam meg, meg ide meg oda … gondoltam mielőtt tönkre vágom a készüléket megkérdezem a T-Mobile-t hogy hátha tudja, mit csináljak … a technikai szakember sem tudta miről beszélek 🙂 Az Andriodot nem nagyon javaslom senkinek, kicsit még várni kell vele, hogy kiforrja magát. Viszont Google kifejezetten olcsón adja a Kínaiaknak (akik a kocsis navigációs kütyüket gyártják), így lehet ott hamar elterjed majd, gondolom oda jó is lesz nagyon.
  • BlackBerry
    Hát ez még új élmény, és itt írtam is róla. Nem nagyon tetszik az elgondolás, hogy azért kell sokat fizessek, hogy az E-mailjeim 15 percenként ellenőriződjenek valaki más szerverén, majd ha van új emailem azt elküldje nekem. Kicsit egyszerű funkciónak tűnik. Viszont maga a készülék … hát az szerintem egyszerűen szép és elegáns. A gombok eleinte kicsinek tűntek, de meg lehet Őket szokni. Az alkalmazások fapadosak itt ott, kb az Andriod szintjén vannak, bőven a Windows Mobile 6.5 fölött, de az IPhone alatt. Viszont. A BlackBerry nem tekinti országnak Magyarországot, ezért sajnos a BlackBerryre nem lehet még ingyenes alkalmazásokat sem telepíteni a hivatalos weboldalról. Mondanom sem kell remélem, hogy kb csak ott vannak normális alkalmazások. Szerencsére a WordPress és a Google Maps az letölthető külön is. A BlackBerry Desktop Tool al még csak annyit találkoztam, hogy 1 szer lefagyott, 1 szer nem működött. Viszont, amit eddig nem is említettem az a beépített kamera. IPhone ban láttam az első funkciót, hogy a készített képeimbe mentett pozíciót is. Nos ezt a BlackBerry 9700 Bold is tudja, viszont a készített kép az nagyon jó! Nagy felbontású (2048×1536), jó minőségű képet csinál és van benne vaku is. Összességében nekem ez a telefon nagy csalódás, mert egy buta szolgáltatásra épül, amit az IMAP magától is tud, az alkalmazásokat, még az ingyeneseket sem tudom letölteni és használni, a külső kinézet és az 1. 2. szintű menü csillogása után a többi borzalmasan ronda és gagyi.

Nos ennyi, meg is lett egybe 🙂 ha van kérdés, kiegészítés, vagy vélemény, akkor jöhet a komment! 🙂

RSS Push Enterprise Server

Hát ma este nem unatkoztam. Elhatároztam, hogy kihasználom a BlackBerryt és írokegy RSS letöltő,  majd Emailben elküldő servert, azaz az RSS Push Enterprise Server-t 🙂 persze mindezt Javaban, hisz Linux alatt kell működnie, és nem C++ ban akartam szüttyögni az alapok megírásával .. hajjaj Ati elrontasz 🙂

Az egész jól indult, viszonylag gyorsan megírtam az egész alkalmazást, szépen leszedte az RSS-t, csinált belőle levelet, majd a Java Mail segítségével már majdnem el is küldtem. Igen ám, de Windows alatt nincs SMTP serverem. Hát, jaj, mit lehet tenni, juj Google! töltünk le egyet! Azonnal fel Googlera, “Free SMTP server windows”, jött is a találat, a progi neve: Free SMTP server. Több fórumon áradoztak róla, hogy milyen jó!

scrfreesmtp1

Azonnal letölt, elindít … hát volt vele gond. Az első azaz, hogy nem zárta le a kapcsolatot, a Java Mail meg így nem működött.Beállítási lehetőség semmi nincs benne. Második probléma, hogy a 10. mailnél (azaz próbánál!) szólt, hogy hát vele max 10 et lehet 1 nap elküldeni, mert hogy Freeware. Aha, rendben, rohadj meg. Akkor linux install VirtualBoxba … jaj nekem .. nem volt egyszerű az Ubuntu … de felment, update megvolt .. nahh akkor install valami SMTP server … nem volt más, Exim4 viszonylag egyszerű, gondoltam én.

Első kör, VirtualBox hálókártya beállítás. Mivel annak idején úgy tettem fel, hogy nem installáltam  hálózati supportot, először uninstall, majd install, juj lehetett beállítani. Semmi nem volt jó neki, nahh fél óra szarakodás után a Windows végre látta! De az Exim hez nem tudtam csatlakozni, csak az apache hoz. Jól van Exim config, conf, conf … nahh sikerült, hogy látom a portot, ezaz, Java Mail, timeout … mi a szar … jahh hogy azon az ipn nem engedi, ok, engedd, timeout …. jahh hogy 10 sec kell mire észhez tér, CSATLAKOZIK! 550 relay denied … istenem neee … 1 rohadt mailt akarok küldeni saját magamnak … google, exim, mindenki azt írja használjak postfixet, courier-imap al és mysql el … kösz nem … 1 óra kemény szenvedés után végre működött az Exim! azaz csak azt hittem, ugyanis nem engedélyezett emailt küldeni saját magán keresztül, mert egy gonosz hackernek hitt …

Nah itt untam meg ezt a dolgot, gondoltam fordítok 1 jar-t, amit majd felteszek a szerverre, hisz platform független! Nahh megtanultam hogy kell ANT build.xml eketet csinálni. Ez hamar kész lett, feltettem a szerverre a jarokat, majd jött a következő öröm … a java egyszerűen nem töltötte be a jar libeket, akárhogy mondtam neki, egyszerűen nem vett róla tudomást … küszködés megint, meguntam, csináltam 1 jar-t amit végül sikerült elindítani ….

Ezután még 1 órát küzdöttem kb (mondani sem kell a BlackBerry kb 30-40 perces késéssel szedi le a mailjeimet … ennyit az instant mailről ..) de sikerült végre. Leszedi az RSS-t, felolvassa a szép HTML templatet, behelyettesíti az értékeket, majd elküldi a megadott email címre. Már csak az van hátra, hogy tudjam melyik RSS bejegyzés volt utoljára, ne küldjek mindig mindent!

Éljen … éljen …