Betegség …

Üdv mindazoknak akik olvasgatják eme … remek? blogot 🙂 Az elmúlt napokban megint nem volt semmi aktivitás, habár szerencsére ez nem is elvárt annyira 🙂 Az ok egyszerű, és most nem a hétvégére fogom rá, hanem egyszerűen beteg lettem, méghozzá nem is kicsit sajnos. Péntek este kezdődött, szombaton ki sem bírtam kelni az ágyból, vasárnap szintén csak feküdtem, így sikerült hétfőre annyira rendbe jönni, hogy legalább be tudtam menni dolgozni. Mindezek közben az én drága sárkányom, aki igazából egy igazi angyal végig ápolt, úgy, hogy közben Ő is borzalmasan beteg! Úgyhogy le a kalappal előtte, ezért is szeretem nagyon 🙂

Azért jó hír is van, méghozzá az, hogy kineveztek a Server oldal vezető fejlesztőjének! Ez nagy dolog, aminek nagyon örülök is és nagyon remélem, hogy sikerül maximálisan jól elvégezni a feladatokat, amik előttem állnak. Habár minden részlet mégsem kristályosodott ki előttem, de remélem minden zökkenőmentes lesz, és a végtermék sok tízezer, százezer embernek fog majd örömet okozni.

Ha már itt tartunk írnék is a Nadirimről, de annak majd még utána kell járnom, hogy mit is lehet 🙂
Addig is aki nem tudná miről is beszélek:

nadirim

A gépszíj fogságában

Hát elkapott (habár ki tudja meddig tart), most hogy tele ettem magamat amerikai palacsintával (nyami!), nem tudok leállni! A progi neve: Windows Live Writer. Ez még a weblap hátterét is ide varázsolta nekem a Windows Live Writer beállítás varázsló futtatása után!

Fura dolog ez a blog, én írom, te olvasod, és közben mindketten azt keressük mi is az értelme. De gyanítom az egyszerű szórakoztatáson kívül semmi. Én nem unatkozom míg leírom, te meg szórakozol az ökrön aki gépel 🙂

Azt már úgy kezdem kapizsgálni, hogy sokat nem szabad írni, mert az ember nem olvassa végig, és sokszor sem szabad írni, mert akkor meg nem érdektelenné válik a dolog.

Kicsit még barátkozok ezzel a Windows Writer el, kíváncsi vagyok a telefonon milyen program lesz, bloggolni sokkal jobb az ágyikóból, mivel a billentyűzet se túl kényelmes majd legalább nem írok olyan sok mindent. Érdekes a progi javítja a helyesírásomat (mindenki nagy örömére) … de a Live Writer, Blog szavakat nem ismeri fel, pedig ehhez eléggé sok köze van.

Holnaptól lesznek képek is, meg minden jóság, szép formázott szövegre viszont senki ne számítson, ahhoz még évek kellenek 🙂

Addig is jó olvasgatást!

Az első nap vége

Hát igen, ismét itt. Azért 100% ig nem voltam biztos abban, hogy este is fogok ide írni bármit is, de mégis.

Hát ma sok minden történt. Amellett hogy estére megfájdult a fejem a szuper időjárás miatt, végre elindult a World of Tanks! El … csak sajna nem úgy ahogy mondták, habár ez semmit nem von le az értékéből, hisz BÉTA TESZT! 🙂 (nah amíg gépeltem a Tiger ki is lőtte a szép kis Grillemet)

Kicsit reméltem, hogy megjön az új telefonom is, de nem jött meg, ha minden igaz, holnapra itt lesz. Ahogy kedves kollégáim felhívták a figyelmemet arra, hogy nem jó, ha a blogon a vásárol kütyükkel vág fel az ember, én mégis azt fogom tenni. Marha kíváncsi vagyok arra, mit tud a kicsike, hogy kezeli a maileket, és a WordPresst! 🙂 A jelenlegi IPhone annyira nem alkalmas emailezgetésre, webezésre, meg bloggolásra … a billentyűzet rövidebb sms írására még csak csak, de hosszabb szövegeknél … mindamellett, hogy a 4.0 ás OS marha lassú.

Nah írok itt össze vissza, pedig mennem kellene mosogatni, habár szerencsére nem 200 tányért 🙂

juj juj juj! el is felejtettem majdnem! Elindult a Nadirim fóruma! lehet belépni, meg firkálni meg minden! Íme a link: http://forum.nadirim.com/

Közben próbálom beállítani a Facebook like – it et, de nem megy … mivel épp most jöttek ezért majd később …

Fel is szabadultam és sikerült is megoldani a Facebook problémát (habár még nem próbáltam). Lehet LIKE olni a postokat! Ohh mekkora feature! 🙂