Az élet apró? örömei

Huha, egy ilyen komoly cím után mi lehet az ami történt? Hát sok minden.

Hol is kezdjem, talán annál a pontnál, amire a legbüszkébb vagyok. Nemrégiben a Curse.com om (ami a World of Warcraft nevű szerepjáték addon gyűjtő oldala) jelezték, hogy az általam írt addont nagyon várják, hogy frissítsem, mert szeretik. Ez az addon a Crit King, amit még Taszi kérésére csináltam, annak idején TBC ben. Jaj régi szép idők.

Ezzel kapcsolatos, hatalmas hír! Berni beadta a derekát is kipróbálja a WoW ot! Igen igen! már lvl3 asok vagyunk, Burning Blade szerver alli oldal. Ha tetszik neki remélem majd rá tudom venni, hogy horda oldalon játszunk, indít egy szépességes Blood Elfet és végre tudunk majd együtt játszani, szórakozni. Még nagyon az alapokat tanulja szegény, miközben én meg ott pörgök forgok körülötte, de emlékszem, hogy hát komoly küzdelem volt nekem is az első 3D –s játék, na meg a WoW is. Szóval bizakodom, reménykedem, ha minden jól megy Halálszárnyat közös erővel fogjuk elpusztítani! 🙂

Aztán … hát ez annyira nem jó hír, de végre beszéltünk egy tanácsadóval lakás ügyben, el is szomorított, de azért mondott jó dolgokat is. Először is a házhoz minimum 25% önerő kell, ami úgy 5 millió forint, mert egy normális méretű lakás úgy 20 millió körül mozog. Viszont majd csinálunk ilyen takarékossági valamit, ahová havonta fizethetünk be pénzt és 10-15 év múlva ki is vehetjük. Én még azt sem értem, hogy 10-15 év múlva hogy fog többet érni az, amit most beteszünk … (10 évvel ezelőtt valaki betett 5000 ft ot, azzal most … a … :)) nahh de hát biztos jó lesz, nálam okosabb emberek szerint, úgyhogy spórolunk. Habár meg kell legyen az új lakás 2011 nyár elejéig, mert innen menni kell, még 1 évet nem húzunk le.

Noh mi van még. Jaj filmek, filmek, filmek …
Megnéztük a Jonah Hex –et. Hát így egynek elmegy, de nem volt az igazi. Nem volt vicces mint a Vadiúj Vadnyugat, viszont hasonló mennyiségű butasággal volt megtömve. Szóval az ember elnézte, de a végét úgyis tudja. A filmben Megan Fox volt az egyetlen látni való, de hát Őt meg nézze aki nagyon unatkozik.

A másik film, amivel volt szerencsénk megismerkedni a Végrehajtók. A sztori szerint a nem messzi jövőben a 3. világháború után van egy cég, aki mű szerveket árul, hitelre akár. Aki nem tud fizetni ahhoz elmennek ilyen végrehajtó emberek és kivágják belőlük a szerveket. De semmiféle bírósági végzés, ott akár a metró közepén egy hatalmas Bowie késsel. Hát ez is egy látványos film, persze csak ha belegondolunk milyen borzalmas üzlet lenne, hogy sok sok pénzért szerveket állítasz elő, majd odaadod olyanoknak akiknek nincs pénze (hitelre), majd jó sok pénzért tartasz embereket, akik drága technikával elmennek a nem fizető nincstelenekhez visszavenni a használt szerveket … és persze mindeközben senki nem állít meg, hogy hé barátom, észnél vagy? … gyerekeket, nőket, öregeket simán kaszabolnak a filmben, mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül. Biztos volt valami mondani valója is a filmnek (mert a főhős egyszer csak megjavul …) de a mészárlás közepette nem nagyon vettem észre. Egyszerű véres akció, egyszer meg lehet nézni, de erősen a felejtős kategória volt számomra.

A 3. film amit megnéztünk, Jackie Chan és Jet Li “filmje” A Tiltott Királyság. Hát sokat nem vártam a filmtől, csak hogy legyen kicsit vicces, tele jó verekedéssel, meg ne legyen űber brutál gagyi … nos, nem kellett csalódnom. Egyszerű, verekedős, szép kínai lányos(?) akció, jót lehet rajta szórakozni, nem ömlik a vér, nincs tele borzalmas szerelmi jelenetekkel és nem vitték túlzásba a számítógépes grafikát sem, szóval ajánlom aki egy nagyon könnyed kis kikapcsolódásra vágyik.

Huh jó sok lett, legközelebb majd rövidebbre fogom 🙂

Valaha volt …

Juj de nagyon régen volt az, amikor ide írtam. Sajnos most jól elhanyagoltam a blogomat, de hát azt hiszem néha néha egy kis pihenést szabad beiktatni … csak sajnos nem pihentem. Jó sok minden zajlik egyszerre, csak hogy biztos legyen az őrület …

Noh, de nézzük mi is történt, történik …
Először is lakásokat nézünk teljes gőzzel, hisz ideje saját fészekbe költözni. A 2 macska már nem fér el 🙂 úgyhogy szabad időben a várost járjuk és vadidegenek házába mászkálunk be. Ez a még jobbik eset, mert láttunk 1-2 juj most épült “szuper” házat … a 20 milliós kategóriában, de hát oda akkor se költöznék, ha Ők fizetnének. Viszont lehet találni igazi gyöngyszemeket is, ahova viszont nagyon szívesen mennénk, csak hát nem könnyű összeszedni sok sok millió forintot, hogy a kezdő részletet az ember ki tudja fizetni.
Szerencsére az én drága párom sokat segít ebben. Segít? Kb Ő csinál mindent én csak néha beleszólok, hogy nem tetszik, nah meg én vezetem a kocsit 🙂

A munkáról is mesélnék, de azt nem lehet, úgyhogy nem teszem 🙂

A filmek … hát VÉGRE ITT VAN A JIM SZERINT A VILÁG 5. évadja! Hát, megint csak sokat lehet mulatni rajta, közben vadul nézzük a Star Trek Enterprise-t is, a 4. befejező évadot. Sajnos abból csak annyit csináltak.

Próbálom megnézni A Tiltott Királyság című Jackie Chan és Jet Li filmet, ami hát nem más mint egy kis verekedés némi humorral fűszerezve. Sajnos fáradt voltam, de most hétvégén meglesz ez is és a Jhona Hex is remélem.

Próbálok kicsit sűrűbben is írni, a sok sok érdekességet elmesélni, ami nem történik meg velem 🙂

Apropó! A szomszédasszony ma estére valami társasági életet tervezett, amiből nem lett semmi … nahh majd jól megkérdezem. Azért hozzá kell tenni hogy 21:00 ra értünk haza … de akkor is 🙂

Egy új jövevény.

Hát nagy az öröm a házunk táján, ugyanis 1 nagyon aranyos fiú kiscica került hozzánk. Nagyon édes, nagyon játékos és nagyon szép.

Nem nagyon tudtunk neki nevet adni, de hát mint mindig most is az élet szállította a megoldást. Az első este a Berni hozott nekem vacsorát a kismacska pedig azonnal megőrült. Minden erejét bevetve (azért van neki), hatalmas nyávogások közepette próbált a tányérhoz jutni, és mindent felfalni belőle. Természetesen kapott egy kicsit, csevapcsicsa volt, 3 at meg is evett ott helyben, mire a hiszti kicsit abba maradt. Ezért el is neveztük Zabinak, a zabbancsból rövidítve. Remélem mondanom sem kell, hogy sem erre, sem semmi másra nem hallgat, tehát átlagos, normál cica.

Zabi

Természetesen azonnal megszerettük és szerencsére neki sem kellett sok idő, hogy hozzánk szokjon. Azóta a nővérét kitúrta a saját ágyából 🙂

Sajnos szegénykémnek baj van a jobb szemével, ami a képen nem látszik, de reméljük, hogy az orvos még ki tudja kezelni, de azért nem komoly.

Szóval Zabi nagyon aranyos, nagyon hálás, bújós, játékos cica, aki képes hajnal 3:40 kor is átrohanni az emberen 🙂

 

Noh, de hogy ne csak állandóan a macskákról beszéljek, ma kicsit World of Tanks –oztunk, ráadásul 3 an! Jött Xenoon egyik ismerőse Tiger I el, így 2 Tiger I és 1 Pantherrel tudtunk menni. Hát … lehengerlő volt 🙂 nem csak nekünk de az ellenségnek is. Ezt a játékot nagyon eltalálták a készítők. Egyszerű, de nagyszerű, érdemes kipróbálni, főleg mivel ingyenes lesz (mikró tranzakciós, tehát ha akarsz vehetsz goldot, de anélkül is ellehetsz).

Nahh és most jöhet a Vámpírok kora című film, amit a szomszédasszony le is húzott egyből. De hát neki sok minden nem tetszik 🙂 kíváncsian várom.

Daybreakers

CUKI CUKI VAGYOK!

Jaj hát el is felejtettem CUKI-t! Manapság újra hallgatom ezt a csodát! Aki nem ismerné az szégyelje magát, ugyanis Dr. Boromissza Gergelyel (Dr. …. :)))) hatalmas rajongói vagyunk Cukinak! Még pólónk is van, amiből férfi verziót rendeltünk … de azért is nőit küldtek … persze ebben is szépek és CUKIK voltunk!

cukivagyok

A RÓZSASZÍN A LEGTUTIBB SZÍN A VILÁGON!

Hajjaj …

Huh mennyi idő eltelt, de hát ez kell, hogy legyenek érdekes sztorik. Rá kellett jönnöm, hogy a régmúltból származó sztorikat nem nagyon tudom leírni, így hát inkább a mostanában történteket írogatom le 🙂

Tudom emiatt sokan szenvednek, de hát ez van.

Nos, nézzük csak mi is történt.

Hát, ami hirtelen hír, hogy Taszinak végre sikerült feltenni a World of Tanksot, szóval toltunk is egy kicsit 🙂 jó volt, de majd TS el lesz igazi. T1 es tankokkal már régen játszottam, de mókás volt.

Nahh és elhoztam a cégtől a Nintendo Wii-t, egyből be is pattant a Wii Sports, Taszival golfoztunk. Hát ez a Wii nagyon muris :), már értem, hogy miért volt eleinte balhé abból, hogy a kontrollert nem lehetett a csuklóhoz rögzíteni, szerencsére ezt már lehet, de így is voltak nagyon vicces jelenetek, főleg mikor Berninek már hajolgatni kellett, hogy ne kapjon a fejére az ütővel 🙂

Ha minden jól jön össze, toljuk majd még kicsit hétvégén. Amit sajnálok azaz, hogy a felbontás erősen pixeles, olyan mintha valami nagyon régi játék lenne. De a játékélmény, meg az egész azért kárpótol.

Néztünk pár filmet is, csak hogy mindenki képben legyen le is írom, melyik milyen volt. Már amire emlékszem 🙂

Először is a Defendor, amiben Woody Harrelson játszik. A képekből és a színészből arra gondoltam valami fergeteges vígjáték lesz. Hát … nem az lett. Maga a film eléggé … unalmas, mivel akciónak kevés, humornak meg egyáltalán nem humoros, ugyanis Woody Harrelson egy szellemileg kissé gyengébb embert játszik, aki azt hiszi, hogy szuperhős, a fő gonosz meg kislányokat futtat. Szóval nem az igazi, már nagyon vártam a végét. Poén talán nem is volt benne.

A másik a Drágán add a rétedet, ami minden tekintetben családi vígjáték, Brendan Fraser főszereplésével. Hát a Múmia óta nem láttam tőle jó filmet, de mindig reménykedek, mert ott nagyon megkedveltem. Sajnos ez sem egy kiemelkedő alkotás, egyszerű, gyerek film, pár jobbacska féle poénnal, pár nagyon aranyos állatkával. Természetesen a nagyon gazdag, mindenkire fittyet hányó órás cég ellen zajlik, a végén családi idil és happy end. 1 szer érdemes lehet megnézni, ha az ember egy kis könnyed szórakozásra vágyik, de ezzel kis is lőttük.

A harmadik film a Salt volt Angelina Jolie val. Az előzetes alapján én azt hittem, hogy valami jó kém film lesz (főleg a Mr. és Mrs. Smith után :)), de sajnos nem az volt, csak egy szimpla megyek lövök, nagyon ugrok, én vagyok a hihetetlenül jól képzelt szuper ügynök. Semmi nagy durranás, szimpla akció film, amiből már ezreket láttunk, semmi eredeti ötlet, de ettől függetlenül maga a film annyira nem rossz. Egyszer, maximum kétszer simán megnézhető.

Nahh és még a Pandorum volt az, amit láttunk, Dennis Quad el a főszerepben. Habár szerintem inkább mellék szerepben. Az abszolút főszereplő Ben Foster volt, habár Antje Traue is .. igen bájos volt 🙂 az egyetlen női túlélő persze egy szakad koszos, de kellően feszülős, dekoltázsos pólóban vészeli át a megpróbáltatásokat.
A film alap ötlete egész jó és még hihető is, az egész kezdete kellően izgalmas, félelmetes, simán bele tudod élni magad. A csavar is jó benne, habár viszonylag hamar rá lehet jönni 🙂
Viszont az, hogy ezek a rémek honnan jöttek, nahh az nekem nem volt teljesen tiszta, de ezzel talán nem is nagyon kell foglalkozni, csak nézni a filmet, ami nem más mint egy akció, sci-fi, horror, de igényes, az alapvető dolgokkal nincs baj, hihetőek. A filmet azért érdemes nem este nézni, mert hát … lehetnek gondok 🙂 Aki teheti nézze meg, érdemes, érdekes és izgalmas.

Mára ennyi, jó sok lett és még képek sincsenek benne.