Macskák

Itt a vasárnap és egész jól indult. Korán útra keltünk, hogy elintézzük a nagybevásárlást. Úgy döntöttünk megvesszük a szoba biciklit. Indulás előtt a szomszéd átjött a kismacskával, akinek szerencsére úgy néz ki semmi baja. A pocakja nem duzzadt és már nem is érzékeny. Wczett 2 szer is, valószínűleg ez volt a baja. Ez a pici kis fekete borzalmasan aranyos.
Az orvos még nem látta, de az is meglesz még ma, nagyon remélem, hogy mindent rendben talál.

Hát a bevásárlás. A Coraban persze pont ma nem volt szoba bicikli, úgyhogy el kellett menni a Decathlonba. 5 perc. Ennyi idő alatt lett meg a bicikli. A kiszolgálás remek volt. Fogták és kihozták a kocsihoz, mindenki mosolygott, úgyhogy minden szuper. Nah aztán jött az összeszerelés. Az útmutató az kimaradt a csomagból, de megoldottuk, elkészűlt. Ketten beletekertünk vagy 700 métert és kis is döglöttünk 🙂

Juj a hatalmas, óriási technológiáról majdnem elfelejtettem szólni. Az RSS Push Enterprise Serverről 🙂 Ma van az első próba menete és úgy néz ki tökéletesen működik. Egy komolyabb RSS-t állítottam be. Nagyon szépen töltögeti le és küldözgeti a leveleket az új hírekről. Jól működik, hála az RSPS technologiának!

A kismacska

Nem reggel írok, mert reggel … aludtam és nem volt már időm .. jött a nagy takarítás, aztán a nagy esemény. Elmentünk anyámékhoz, hogy elhozzuk az ott rekedt kismacskát. Sajnos ott már túl sok a macska, ez a picúr pedig már nem nagyon fért volna el. Persze apámról eléggé nehéz volt levakarni 🙂

Nagyon nagyon pici cica, fekete kandúr, aranyos, de félek a hasával van valami, nagyon fel van puffadva és érzékeny is ott. Holnap megyünk is az állat orvoshoz, már elő van készítve. Viszont a szomszédasszonnyal mentünk, mert vittük a lányát is, mire haza értünk a szerelem már kibontakozott … már közte és a macska között 🙂 átjött a párja is megnézni … egy másodpercre nem hagyták abba a játékot, úgyhogy a vége az lett, hogy elvitték a kis drágát. Kicsit sajnálom, mert Pöcöknek így nem lett kistestvér, viszont nagyon örülök mert jó kezekbe került a cicó. Tuti nagyon fognak neki örülni, főleg a kislány.

Hát sok sikert nekik és remélem a kismacska is jó sokáig fogja még boldogítani Őket!

RSS Push Enterprise Server

Hát ma este nem unatkoztam. Elhatároztam, hogy kihasználom a BlackBerryt és írokegy RSS letöltő,  majd Emailben elküldő servert, azaz az RSS Push Enterprise Server-t 🙂 persze mindezt Javaban, hisz Linux alatt kell működnie, és nem C++ ban akartam szüttyögni az alapok megírásával .. hajjaj Ati elrontasz 🙂

Az egész jól indult, viszonylag gyorsan megírtam az egész alkalmazást, szépen leszedte az RSS-t, csinált belőle levelet, majd a Java Mail segítségével már majdnem el is küldtem. Igen ám, de Windows alatt nincs SMTP serverem. Hát, jaj, mit lehet tenni, juj Google! töltünk le egyet! Azonnal fel Googlera, “Free SMTP server windows”, jött is a találat, a progi neve: Free SMTP server. Több fórumon áradoztak róla, hogy milyen jó!

scrfreesmtp1

Azonnal letölt, elindít … hát volt vele gond. Az első azaz, hogy nem zárta le a kapcsolatot, a Java Mail meg így nem működött.Beállítási lehetőség semmi nincs benne. Második probléma, hogy a 10. mailnél (azaz próbánál!) szólt, hogy hát vele max 10 et lehet 1 nap elküldeni, mert hogy Freeware. Aha, rendben, rohadj meg. Akkor linux install VirtualBoxba … jaj nekem .. nem volt egyszerű az Ubuntu … de felment, update megvolt .. nahh akkor install valami SMTP server … nem volt más, Exim4 viszonylag egyszerű, gondoltam én.

Első kör, VirtualBox hálókártya beállítás. Mivel annak idején úgy tettem fel, hogy nem installáltam  hálózati supportot, először uninstall, majd install, juj lehetett beállítani. Semmi nem volt jó neki, nahh fél óra szarakodás után a Windows végre látta! De az Exim hez nem tudtam csatlakozni, csak az apache hoz. Jól van Exim config, conf, conf … nahh sikerült, hogy látom a portot, ezaz, Java Mail, timeout … mi a szar … jahh hogy azon az ipn nem engedi, ok, engedd, timeout …. jahh hogy 10 sec kell mire észhez tér, CSATLAKOZIK! 550 relay denied … istenem neee … 1 rohadt mailt akarok küldeni saját magamnak … google, exim, mindenki azt írja használjak postfixet, courier-imap al és mysql el … kösz nem … 1 óra kemény szenvedés után végre működött az Exim! azaz csak azt hittem, ugyanis nem engedélyezett emailt küldeni saját magán keresztül, mert egy gonosz hackernek hitt …

Nah itt untam meg ezt a dolgot, gondoltam fordítok 1 jar-t, amit majd felteszek a szerverre, hisz platform független! Nahh megtanultam hogy kell ANT build.xml eketet csinálni. Ez hamar kész lett, feltettem a szerverre a jarokat, majd jött a következő öröm … a java egyszerűen nem töltötte be a jar libeket, akárhogy mondtam neki, egyszerűen nem vett róla tudomást … küszködés megint, meguntam, csináltam 1 jar-t amit végül sikerült elindítani ….

Ezután még 1 órát küzdöttem kb (mondani sem kell a BlackBerry kb 30-40 perces késéssel szedi le a mailjeimet … ennyit az instant mailről ..) de sikerült végre. Leszedi az RSS-t, felolvassa a szép HTML templatet, behelyettesíti az értékeket, majd elküldi a megadott email címre. Már csak az van hátra, hogy tudjam melyik RSS bejegyzés volt utoljára, ne küldjek mindig mindent!

Éljen … éljen …

Aludtam rá egyet …

Nos, egy éjszakával később sem tudom hová tegyem a BlackBerryt, igen még mindig ez a téma 🙂 Maga a szolgáltatás nem több mint egy IMAP rendszer (talán ugye a naptár szinkron ami plusz), ráadásul lassabb mint normálisan, mert megjön a levél a mailboxomba, azt valamikor a T-Mobile lekérdezi, amit valamikor a telefonom lekérdez. Ehelyett az Outlookom egyből a mailboxomat nézegeti. Szóval fura, persze ha mindez GSM hálózaton megy, akkor még meg tudom érteni mire lehet jó Kanadában, vagy Peruban 🙂

Nem bírom ki, hogy kicsit ne beszéljek a ma reggeli szuper közlekedésről is. Hihetetlen, ami Budapesten az utakon kezdődik szeptember 1. ével. Kijönnek az anyukák és a semmire kellő apukák, mert a buta kölykit csak autóval lehet elszállítani az iskolába, óvodába, az eszébe sem jut, hogy a buta kölyök talán sokkal hamarabb oda érne (és sokkal biztonságosabban), ha anyuka / apuka nem az úton bénázna. Lassúak, beszariak, nem tudnak körülnézni és úgy általában sem gondolkozni sem vezetni nem tudnak. Ebből lesz a … dugó 🙂

Hát más nem is történt velem (ki hitte volna, hisz aludtam :)), úgyhogy majd este.

Blog es BB

Nos BB bekapcsolva es mar a telefonrol bloggolok. Konnyu lesz eszrevenni, ugyanis nincs ekezet … Erdekes egy ilyen draga es “meno” telefonban meg softwareesen sem talalni ekezetet, persze siman lehet en vagyok a bena 🙂

Masik jo hir, hogy sikerult aktivalni a BlackBerry alkalmazast. Meg mindig nem tudom mire jo azon kivul, hogy ez a telefon maskepp nem tud leveleket lekerdezni. Valahogy csunya atveresnek erzem. Sima IMAP az egesz csak epp meg a konyvtaraimat sem kezeli, amit az IPhone siman kezelt …

Kerem faradjon a pulthoz egy profi BlackBerrys 🙂

Huh .. most meg is lepődtem!
Először is a BlackBerry tud ékezetet kezelni szoftveresen (habár kissé fura módon lenyomod a betűt és scrollozol a tapipadon), másodszor, hogy a blackberry.com help oldalai még az en, com szavak mellett is magyarok, és még valid is! Nah lesz mit olvasgatani, de most mennek kell alukálni, mert a sárkány még enragel a végén 🙂