Sok sok sok sok …

Már 2 hónapja?? Ilyen régóta nem írtam ide semmit. Persze rengeteg magyarázat van arra, miért hallgattam és ebből a legfontosabb, hogy azon kevés szabadidőmet és írási energiámat ami volt, elvitte a DevGru.hu. Rengeteg cikket írtam ide, aki szeretné, érdeklődik a katonai írások iránt az nyugodtan olvasgathatja.

Na de szedjem össze mi minden is változott azóta, hogy feltettem az utolsó bejegyzést.

  • Telefon
    Na igen. Letettem a Black Berryt, egyszerűen már elegem lett belőle. Nagyon lassú, semmilyen alkalmazás nincs rá, ami van az is vagy lassú, vagy bugos, vagy egyszerűen bűn ronda.
    Az asszony Androidos HTC -jét nyúltam le (persze, Ő kapott egy XPeria Mini Pro –t).
  • MMORPG
    Ebben is komoly változás állt be. Az EVE Online mizériának vége. Sajnos nincs annyi időm, amennyi kellene, egyedül, vagy inkább kettesben Fox al viszont unalmassá vált. Egyszerűen több időt igényelt volna, ettől függetlenül nagyon szép és jó játék, ha nem havidíjas lenne egészen biztos, hogy a rabja maradok.
    Az EVE helyett most a Runes of Magic el játszom. WoW klón, érdekes, izgalmas, F2P típusú játék. Először kissé zsúfolt volt, amikor Elfet indítottam, de aztán jött az ember, amivel már sokkal nyugodtabb.
    Runes of Magic Raid
  • Munka
    Ó igen. Itt is komoly változás állt be, ugyanis megszűnik a munkahelyem, úgyhogy jelenleg épp munkát keresek. Sajnos nem nagyon számit a tapasztalat, vagy a projectek, mindenféle hülyeségen kell az embernek magát átverekednie, hogy eljusson az utolsó interjúig … de remélem azért valami csak lesz, jó lenne a játék fejlesztésben maradni, de ha minden kötél szakad, akkor megyek más pályára .. habár félő ott unatkozni fogok Mosolygó arc
  • DevGru
    A DevGru ban szerencsére nincs nagy változás, egyszerűen megyünk a kijelölt úton. Lett szép egyenruhánk, fejlődtek a fegyverek, az emberek, de összességében szerencsére nem módosult az alapvetően kitűzött cél: komolyan, összeszedetten menni a cél felé!
    DevGru csoport kép
    Annyit azért megjegyzek, egyik cikkemet lemásolták, úgyhogy azt kell mondjam büszke lehetek magamra Mosolygó arc
  • Programozás
    Itt is van fejlődés. Elkezdtünk Unity3D –zni. Érdekes, izgalmas, sok dolgot lehet benne csinálni, egy kicsit lehet C# ozni, sokkal jobban belejöttem mint eddig Mosolygó arc
    egyszóval tetszik nagyon, sajnos meg már nem éri meg, hogy a Nadirim megmozduljon 3D ben. Nagy kár, jó kóder csapata volt.
  • Bleki.hu
    Hajjaj … bleki.hu igen igen, nem egy egyszerű buta weblap, hanem egy igényes WordPress oldal! Végre az “idiótája” megcsinálta normálisra a honlapját, szánt rá némi időt és még egész jól is néz ki. Még blogolni is elkezdett, pedig mennyire köpködött rá Mosolygó arc
    Gondolom főleg kocka kóder hüjeségek lesznek rajta, akit érdekel érdemes betenni a könyvjelzők közé, hátha nem hagyja abba 2 nap után Mosolygó arc

Azt hiszem, úgy nagy vonalakban ennyi hirtelen, legalább egy kis információ morzsa rólam, annak akit érdekel a dolog.
További jó olvasgatást, webezést és minden egyebet!

WP Pluginok

Na aki erre téved és eléggé figyelmes megfigyelhet pár újdonságot a weblapon.
Kicsit nézelődtem és telepítettem pár érdekes plugint a WordPress hez. Meglepődtem, hogy ezek a pluginok milyen jól meg vannak csinálva, de még jobban meglepődtem azon, hogy ezekből a pluginokból van ingyenes és fizetős verzió is! Persze nem mindegyik fizetős, de van.

Az új pluginok:

  • Rating-Widget – ha megnézitek a bejegyzések, hozzászólások alján megjelent 5db csillag, amivel lehet szavazni, hogy mennyire tetszik neked az adott iromány. Nagyon profi felülete van, ahol lehet állítgatni. Ez is az egyik ingyenes / fizetős plugin
  • SFC – Comment – végre nem kell belépned, hogy commentet írj a blogomra, habár eddig is csak Blekinek okozott gondot :). Mostantól elég a Facebook accountodal belépned. Ugyan ez a plugin adja a Like buttont, és minden egyébb Facebook os dolgot, teljesen ingyenes
  • SFC – Register – regisztráció a Facebook accountdal! Csak egy kattintás.
  • WPtouch – na ez egy komoly plugin! Ha bizonyos okos telefonos böngészővel érkezel Blogra, akkor nem az itt látható theme-t fogod látni, hanem a telefonodra optimalizált változatot, ami nem mellesleg nagyon igényesen néz ki, és ami kicsit még meg is lepett, hogy működött! (Phone, iPod touch, Android, Palm Pre, Samsung touch and BlackBerry Storm/Torch)

Mindegyik plugin nagyon jó, és meglepő módon mindegyik működik is. Annak idején nagyon nem értettem egyet azzal, hogy ilyen open source eszközt használjak, mindenképpen csak saját magam által írt dolgok lehettek jók, de azt mindenképpen el kell ismerni, hogy ha meg is tudnám írni ezeket a dolgokat (amiben kicsit kételkedem) akkor sem végeznék ebben az életben.

Blog?! WoW blog!

World of Warcraft
World of Warcraft

Hát igen, eljött az a pillanat is, amit nem is vártam még én sem. habár annak idején már írogattam kisebb novellákat (mind erőszakos Armageddonos volt (az egy szerepjáték (kép lent)) de ezek régen voltak, ormótlanok voltak, és hát, hogy is mondjam, még fiatal voltam. Nem mintha most jobb lenne, de talán szedtem fel egy kicsit kedvenc írómtól: Wayne Chapmantől.

Remélem irományommal nem hozom Őt kínos helyzetben (ha már itt megemlítettem) és félelemmel vegyes izgalommal várom a holnapot, hogy meglássam irományom, amit így a világnak adok elég-e ahhoz, hogy egyszer én is azt mondhassam: Alkottam.

De még nem is beszéltem arról, mi készül, habár kitalálni azt hiszem nem lehet olyan nehéz. Blog formájában elkezdtem leírni egyik World of Warcraftos karakterem életét. Egy papét, akit megkedveltem, akivel eléggé sok hányattatáson mentem át, és aki azt hiszem egyszer majd hasonló lehet (ha máshol nem, hát az én szememben) a sötét dalnokhoz.

Minderről a http://wow.twilek.hu weboldalon olvashatsz, ha eddig el nem vettem a kedvedet. Kattints és csodálkozz, az internet mi mindent elbír. Apróbb botlásaimról kérlek tudomást se vegyél, nagyobb melléfogásaimról pedig megköszönöm ha értesítesz!

Kalandra fel!

http://wow.twilek.hu

Armageddon 2092 Mars

Windows Live Writer!! Juhu!

Most, hogy írogatok megint postokat Mosolygó arc gondoltam leszedek ezt azt a Live Writerhez, úgyhogy most leírom melyik plugin fogott meg és hogy mit is csinálnak.

Code Snippet

   1: void nCore::SZipFile::Close( void )

   2: {

   3:     if ( IsOpened() )

   4:     {

   5:         zzip_file_close( ZipFile );

   6:         ZipFile = NULL;

   7:         Opened = false;

   8:     }

   9: }

Ez a tool source kód formázó. Egész kis helyes, egyszerű, copy paste, megformázza a kódot (színezés), lehet keretet adni, sorszámozni.

Paste as Visual Studio

Code Snippet
  1. void nCore::SZipFile::Close( void )
  2. {
  3.     if ( IsOpened() )
  4.     {
  5.         zzip_file_close( ZipFile );
  6.         ZipFile = NULL;
  7.         Opened = false;
  8.     }
  9. }

Na ez valamivel komolyabbnak és sajnos bugosabbnak is tűnik. Kizárólag a Visual Studioból copyzik ki forráskódot, szépen ide be is teszi, lehet állítgatni pár dolgot (kb. ugyan azt mint az előzőnél), csak épp volt, hogy összeesett, és nem lehetett rajta segíteni.

 

Gamer Card

Nagyon jó XBox Gamer Card plugin, amivel a saját vagy barátaid Gamer Cardját beillesztheted a blogodba!

 

Insert IMDB Info

Sajnos ezt a plugint nem tudom megmutatni, mert semmit nem csinált, csak kifagyott. Használhatatlan sajnos Szomorú arc

 

Innen tölthető le még pár plugin! Jó szórakozást Mosolygó arc