Luke, adj életjelt …

Szinte már már a mottóm lehetne, hogy megint milyen régóta nem írtam ide semmit. Ez részben annak köszönhető, hogy rengeteg munkám volt, plusz itt az utolsó pár napban még beteg is lettem, de ez persze közel sem jelenti azt, hogy ne történt volna egy csomó minden!

Kezdjük hát 🙂

Először is megjelent a Nadirim újabb verziója, vagy hát végre releaseltünk egy rendeset végre 🙂 Nagyon szépek az új területek, sok mindent újra állítottak, vagy végre beállítottak, így maga a játék nagyságrendekkel jobb lett! Valamelyest ez a játékos számon is megmutatkozik, de még nem az igazi, úgyhogy mindenki jöjjön NADIRIM ezni!

Viziszőrny Az első szörny, akit le kell győznünk!

 

Szemét város

Szemét város

 

nadirim_3

Az új random combat háttér 🙂

Szóval jó sok minden változott, nagyon látványos, sokkal sokkal érdekesebb, végre vannak boss fightok, értelmes itemek, questek, minden ami kell, persze sok sok feature hiányzik még, de ami késik!  😉

 

devgru DevGru! Elkészült a DevGru honlapja! Remélem sok hasznos információ lesz rajta, a rengeteg élmény beszámolóval és a frankó képekkel együtt! 🙂

Végre sok játék volt az idén, élveztem is nagyon és borzalmasan zavar, hogy most az utolsó 2 játékra, ami kifejezetten jó is volt, nem tudtam elmenni. Az egyik a munka miatt a másik ez a rohadt betegség miatt hiúsult meg …

A bátyám rengeteget segített, megcsináltatta az M4 esem, új, modern aksival, elintézte az M14 esem fejlesztését is, végre komoly mesterlövész puska lesz! Szóval jól alakulnak az Airsoftos dolgok, remélem az idén mindkét megmaradt játékra tudok menni!

 

 

Az autóval is történtek dolgok … sajnos a kuplung megadta magát, amit még a jó kis Fiat szervizbe tettek bele, jó sok pénzért, mert hát persze, hogy nem garanciális a probléma (de legalább azóta a Fiat Magyarország nem zaklat kéretlen levelekkel … hatott a feljelentés úgy látszik …).

Szóval a kuplung megadta magát, trailert kellett hívni és 3 napig BKV val kellett járnom!!!!! még szerencse, hogy Berni tartotta bennem a lelket … elszoktam a BKV csodálatos lététől …. egyszerűen borzalmas volt 🙂

 

A macskák! Igen, igen, van velük is hír, de szerencsére jó hír! Fox megmentett egy kis cicát, ami most nálunk vendégeskedik pár napig!

Macska

A kis macsek fiú, azonnal elkezdett Pöcivel és Zabival játszani, nagyon aranyos és még nincs neve!! Szóval ha van ötleted nyugodtan írd meg a megjegyzések közé!

Most is itt rohangálnak és a 2 nagy macskát kergeti, hihetetlen, hogy Zabracsek hogy fél tőle 🙂

Pár napig nálunk marad, úgyhogy lehet majd nyúzni, meg szeretgetni, kíváncsi vagyok, mennyit fogunk tudni aludni tőle, mert a másik kettővel eléggé nehéz időszak volt, amikor ekkorák voltak. Ja azt nem is említettem, még csak 3 hónapos a kisöreg 🙂

Akartam róla képet csinálni, de egyszerűen nincs olyan eszköz, ami rögzíteni tudná, ahhoz túl gyors.

 

 

FILM FILM FILM FILM! … akár egy borzalmas TV műsör is jöhetne most, de nem, megint megnéztünk pár filmet!

Először is talán a Casablanca-t említeném! Egyszerűen letaglózott a film (nem most láttam először :)) 1942 ben készült, és 1941 ben játszódik! Persze mondhatnánk, hogy nagy dolog, az NCIS is napjainkban készül és játszódik, de akkor Casablanca éppen tombolt a 2. Világháború, Európa tűzben égett és 1941. december 7, én ugye Amerikát is megtámadták a Japánok, úgyhogy nem volt olyan könnyű csak úgy kimenni a rétre, német egyenruhákat szerezni és épp erről filmet csinálni, de ettől függetlenül egyszerűen filmtörténelmi csoda készült szerintem! Ma is roppant izgalmas, pedig összesen 4 et lőnek benne (3 an :)), van benne némi szerelem, de semmi meztelenül ágyba döntés, ami nélkül azt hiszik manapság, hogy el sem lehet adni semmit …

Egyszerűen csodálatos, tökéletes film, úgyhogy, ha valaki esetleg még nem látta, akkor mindenképpen ajánlom nézze meg! Persze nem egy Tripla X, úgyhogy aki mégis csak ennyire vágyik, annak csalódás lehet 🙂 Mindenki másnak egészen biztos, hogy nagyon jó kikapcsolódást fog nyújtani! … lehet megnézem még egyszer 🙂

 The Pillars of the Earth-Gallery-Sam Claflin as Richard, Donald Sutherland as Bartholomew, Earl of Shiring, & Hayley Atwell as AlienaThe Pillars of the Earth © 2010 Tandem Productions GmbH, Pillars Productions (Ontario) Inc., Pillars Productions (Muse) Inc. All rights reserved.

A másik, amit most sikerült megnézni, az a Katedrális.

Nagyon bejönnek az ilyen filmek, ahol egy egész történetet dolgoznak fel és nem csak a főhős egy napját 🙂

A középkor Angliájában játszódik és egy katedrálist akarnak építeni, ahol a király, az egyház és az “egyszerű” nemesség próbálkozik sütögetni a saját pecsenyéjét … rengeteg intrika, cselszövés, némi harc, szerelem, szex, mindez rettentő komoly és kifejezetten tehetséges kezdő színészekkel, jó szereposztással! Úgyhogy ezt is csak javasolni tudom mint egy laza 8 órás elfoglaltságot 🙂 (8 x 1 óra az első évad)

 

Volt még pár film … Zöld lámpás, ami nézhető bőven, főleg, hogy az eredeti sztorit én nem ismerem, Koszorúslányok, ami sokszor eléggé mókás volt … és biztos van ami eszembe sem jut 🙂

 

Hát ennyi minden, és még egy csomó olyan dolog, amit már régen elfelejtettem!

NADIRIM

Már írtam itt ott a Nadirimről, de ma újabb lépést tett előre a játék. Pár napja megjelent Facebookon, ma kiment a Press Release, amiből többek közt azt is megtudhatjuk, hogy November 7. én érkezik az a verzió, amire már oly régóta várunk!

Nadirim

  • Újra rajzolt, rendezett hatalmas Open World
  • 3 játszható, újra tervezett karakter
  • Sokkal részletesebb és szebb grafika
  • Új, ötletesebb questek és csata

Már a mostani verzió is nagyon sokat fejlődött a pár hónappal ezelőttihez képest, persze kissé objektíven tudok csak nyilatkozni, hisz itt ülök egy fejlesztői székben Smile

Nadirim Screenshot 1 Nadirim Screenshot 2
Nadirim Screenshot 3 Nadirim Screenshot 4

Twisted Tribe

A látványvilágra azt hiszem semmiféle panasz nem lehet, a grafika több mint gyönyörű, nem csoda, hisz a Art WorkStormnál megedzett grafikus gárda minden tőle telhetőt megtesz, hogy könnyes szemmel nézhessünk még egy Magyar játékra!

 

 

 

 

 

 

 

warrior

Semmiképpen sem mondható, hogy egy átlagos, semmit mondó, ingyenes játékról lenne szó, és nem is egy FrontierVille.

 

 

 

 

 

 

 

Pár sajtó link:

http://www.gamechannel.hu/cikk/hirblock/vegehez_kozeledik_a_nadirim_nyilt_betaja

http://www.mmorpg.com/gamelist.cfm/loadNews/22308

Katonai kézjelek

Sokat tudhatják, hogy jó ideje Airsoftozok, ami részben harci szimuláció, vagy ahogy páran nevezik: felnőtt emberes fegyveresdi Mosolygó arc

Legyen bármi is azt mindenképpen meg kell hagyni, hogy ha az ember kellően komolyan veszi, akkor már már olyan mint egy igazi háború, azzal a nagyszerű különbséggel, hogy itt senki sem hal meg és a játék után az addig ellenséges felek barátokként mennek haza.

De ebben a játékban is akár a való életben nagyon fontosak azok a szabályok, rendszerek, amiket az igazi katonák fejlesztettek ki, hogy növeljék a hatékonyságukat.

Ezek közül most a kézjeleket mutatnám be, miután a régi dokumentumaim között megtaláltam az ezzel foglalkozót Mosolygó arc (és meglepődve tapasztaltam, hogy a neten az első 2 oldalon semmi értelmeset nem találtam ezzel kapcsolatban)

Elöljáróban megosztanám azért a saját véleményemet is, persze nem a Különleges Erőket szeretném kioktatni, hogy mi lenne a hatásosabb kézjel, sokkal inkább mindazon lelkes “amatőröket” akik azokat használni akarják az Airsoftban vagy egy lehetséges Zombi támadás ideje alatt Mosolygó arc

Nagyon fontos, hogy a kézjelek jól felismerhetőek legyenek és lehetőleg ne kelljen hozzájuk nagy kalimpálás, ugyanis a mozgást könnyen észreveszik, illetve nem árt, ha a társak hamar felfogják mit is akarsz nekik jelezni!

Na akkor kezdjünk is bele:

1. Értettem, rendben: egy parancs kiadása után nem árt le OK ézni!

Értettem

 

2. Nem értettem: a parancs kiadás megismételtetése, jelzés, hogy nem érted, amit mondtak (tehát még a speciális erőknél is előfordul, így hát az Airsoftban is beismerhető, ha valaki valamit nem értett Mosolygó arc)

Nem értettem

 

3. Figyelem, állj: figyelem felkeltés, a csapat megállítása, ilyenkor mindenkinek érdemes azonnal letérdelni, a közelben fedezéket keresni, tehát nem a mező közepén hangosan beszélgetni

Figyelem

 

4. Fedezet kérése: ami lehet fedező tűz, vagy csak fokozott figyelem és ha szükséges azonnali fedezet adása. Itt a kézzel a feje tetejére csapkod (csak ez a képen nem látható)

Fedezet

 

5. Az ellenség iránya: kinyújtott újjal jelezzük az ellenség irányát, de lehet hatásosabb és jobban érthető, ha kinyújtott újjakkal, tenyérrel mutatunk az adott irányba. Ha halljuk akkor előbb a fülünkhöz, ha látjuk, akkor előbb a szemünkhöz emeljük a kezünket

Ellenség iránya

 

6. Utasítás rádió használatára: Airsoftban ritkább, ha valaki kikapcsolva tartja a rádiót, de előfordulhat, ezzel a jellel utasíthatjuk, hogy kapcsolja be

Rádió

 

7. Tárazz, biztosíts ki: Airsoftban megint csak ritka, hogy valaki biztosított fegyverrel ját (a kezdők körében), ezzel a paranccsal lehet utasítani mindenkit, hogy most már biztosítson ki

Tárazz, biztosíts ki

 

8. Földre, fedezékbe: ezzel a kézjellel arra utasíthatjuk a többieket, hogy azonnal húzódjanak fedezékbe, hasaljanak le, vagy ha az nagyon nem megoldható, a lehető legjobb fedezék mögé térdeljenek. Itt a kéz fel le mozog, de a képen nem látszik.

Földre

 

9. Hallok valamit: a fülünkre mutatunk, ilyenkor a csapat teljes csöndbe burkolózik és letérdel, lehetőleg valamilyen fedezék mögé

Hallok valamit

 

10. Látok valamit: a szemeinkre mutatunk, ilyenkor mindenki azonnal leguggol és fokozottan figyel. Ezután lehet mutatni, hogy merre, fokozottan figyelni kell, nehogy minket is észre vegyenek.

Látok valamit

 

11. Tartani, vagy megállni: amennyiben a megállásra utasít, akkor a csapat megáll, letérdel, nem biztos, hogy ellenség van a környéken, de fokozottan figyelni kell. Ha tartani, akkor a kijelölt emberek feladata az ellenség feltartása, amíg új parancsot nem kapnak.

Megállni

 

12. Tovább: utasítja a csapat többi tagját, hogy menjen tovább, elhagyva a kézjel kiadóját.

Tovább

 

13. Hozzám, gyülekező: a parancs kiadója arra szólítja fel a csapat többi tagját, hogy gyülekezzen nála. A feltartott mutató újunkkal körözzünk a levegőben.

Hozzám

 

14. Felkészültem, felkészültél-e: a kinyújtott lapos tenyérrel jelezhetjük, hogy felkészültünk az akcióra, vagy kérdezhetjük a másiktól, hogy felkészült-e

Felkészültem

 

15. Tüzet szüntess: a képen nem jól látszik, de kifordított tenyerünket az arcunk előtt fel le, mellkasunk előtt, fel le mozgatjuk, eléggé erőteljesen (kapálózva Mosolygó arc) hogy jelezzük a lövöldözőknek, fejezzék be a tüzelést

Tüzet szüntess

 

Remélem tudtam segíteni Mosolygó arc ha valakinek esetleg kérdése van, jöhet a hozzászólások közé. A gyűjtés (képek) nem az enyém, de szerintem majd csinálunk sajátot, mert olyan jól nézünk ki egyenruhában Mosolygó arc

Apuskám! A puskám!

minden kisfiú álma, hogy ha felnő hős lesz, katona, vagy űrhajós. Persze én is állandóan fegyveresdit játszottam a pajtásokkal kiskoromban, azt képzelme, hogy az egyik G.I. Joe vagyok. Felnőve aztán már Tengerészgyalogos vagy S.E.A.L. kommandós akartam lenni, de persze mint oly sokan mások én is teljesen alkalmatlan lettem volna erre a rettenetesen kemény életre.

Persze a “hülyeség” nem múlt el, így csak sóvárogtam arra, hogy egyszer én is olyan valaki leszek aki fegyvert fog, ha az a parancs és teszi, amit egy katonának tennie kell. Itt Budapesten a Stormregionnél találkoztam először az Airsoft fogalmával, és azonnal fel lelkesültem! Egy felnőtt fegyveresdi, ahol a fegyverek élethűek és pár órára olyannál válhatok mint a profi katonák!

Azonnal belefogtam és egy Glock mellé egy Ak-47 est is vettem! Meg is volt az “induló” set Mosolygó arc a gyűjtemény aztán gyorsan gyarapodott egy M14 essel és a végén az új nagy kedvenccel egy M4 essel, akivel már pár éve gyűrjük egymást. Most a szerelőnél volt, de újra haza jött és mivel épp megnéztük a Battle Los Angelest megint (a Berni nagy örömére Mosolygó arc) kicsit elővettem (hogy becézgessem, simogassam Kacsintó arc)). Igazából az asztalon volt a régi hálóm, amit sok mindenre nem tudtam használni és eszembe jutott, hogy kellene egy kis “álcázás” a fegyverre, mivel az éles fekete vonalak eléggé figyelem felkeltőek tudnak lenni. Kicsi vágással sikerült rá “szerelnem” a fegyverre:

IMG-20110904-00010

Ez egy M4 Tactical karabély, egy egyszerű Red Dot al és taktikai szíjjal, amit az USA hadserege használ ilyen olyan alakulatoknál. Nagyszerű puska,kényelmes, könnyen kezelhető, a szíj illeszkedik hozzá és a Classic Army Airsoft verzió kellően megbízható is. A kezeléséhez sem kell túl nagy ész (persze bonyolultabb mint a szokványos AK, de hát modernebb is.)

Remélem holnap már az FBI töri ránk az ajtót Mosolygó arc de attól még szép!

Sztorizgatunk, sztorizgatunk? :)

Hát igen, megint bele vágtam a fejszémet valamibe, amit remélem jó sokáig csinálni is fogok. Méghozzá elkezdtem leírni Il-2 es történetünket egy blogba. Igaz, ha minden jól megy akkor lesz segítségem, habár Ő erről még nem igén tud.

Mi is ez?
Ugye eléggé komolyan játszottunk annak idején az IL-2 Sturmovik nevű 2. Világháborús repülőgép szimulátorral, ahol ha szabad mondanom, azért egészen szép eredményeket értünk el. Nemrégiben megjelent az IL-2 Cliffs of Dover nevű játék, ami az eredeti második kiadása, sokkal komolyabb grafikával, repülési modellel.

Persze sok idő nem kellett, már el is kezdtünk vele repkedni, persze még jelentősen fékezett habzással, ámbár annál nagyobb bátorsággal, és hát ezen repüléseknek a történeteit szeretném leírogatni, hogy esetleg mások is kedvet kapjanak hozzá, vagy csak kicsit olvasgassanak ilyen történeteket.

A blog itt érhető el: http://12dd.twilek.hu

Jó olvasgatást!